Jön a DreherFeszt Felfedező döntője

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 10. 19. 11:02

A hiphopban utazó dunaújvárosi Beatkoho, valamint az elektronikus és pop elemeket vegyítő alternatív rockot játszó The Palace koncertjével zárul október 25-én a DreherFeszt Felfedező tehetségkutató döntője.

A megmérettetésen a most fellépő két bandát és a korábban már a sörgyárfesztiválon bemutatkozott három szereplőt – a Down For Whatevert, az Úrfit és a Zion Refresh-t – több mint 100 pályázó közül választotta ki a szakértő zsűri. Tagjai: Dankó Gábor, a Lángoló Gitárok főszerkesztője, a Tesco Disco és Spartak Music által fémjelzett Szalai Attila, Tóth Gergő, a Wellhello, az Anna and the Barbies és a Cloud9+ útját is egyengető Supermanagement vezetője, és Gál Marcell, a DreherFeszt társszervezője.
Miután csütörtök este a két feltörekvő fiatal zenekar összeméri tudását a budapesti Hard Rock Cafe-ban, már jön is az eredményhirdetés, és végre kiderül, kik is nyerik el ebben az évben a Dreher és a Lángoló Gitárok közös versenyén a fődíjat. A nyeremény idén 100 ezer forintos stúdiózást, jövő évi DreherFeszt fellépést, és 500 ezer forint értékű médiacsomagot tartalmaz.

Helyszín: Hard Rock Cafe Budapest (1051 Budapest, Deák Ferenc utca 3-5.)
Időpont: 2018. október 25., csütörtök, 21:00–23:00
A belépés ingyenes!

Kapcsolódó cikkeink