Jól fogadták a befektetők a McDonald’s gyorsjelentését

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 10. 24. 10:30

Összességben jól sikerült a harmadik negyedév a McDonald’s-nál, a társaság sikeresen felülteljesítette az elemzői várakozásokat, a menedzsment pedig továbbra is optimista a cég átalakításával kapcsolatban – olvasható a portfolio.hu-n. A McDonald’s mindemellett növekvő osztalékfizetéssel lepte meg a részvényeseket, a befektetők jól fogadták a társaság gyorsjelentését.

A társaság bevétele 6,7 százalékkal 5,369 milliárd dollárra csökkent a harmadik negyedévben a korábbi év hasonló időszakával összehasonlítva, amelyet a menedzsment a társaság franchise rendszerének stratégiai átalakításával magyarázott. Mindemellett érdemes kiemelni, hogy a cég azonban így is felülteljesítette 5,32 milliárd dolláros elemzői várakozásokat.
A társaság üzemi eredménye 21 százalékkal 2,41 milliárd dollárra csökkent a korábbi év hasonló időszakához képest, míg az adózott eredmény 13 százalékkal 1,63 milliárd dollárra csökkent. Az egy részvényre eső tisztított eredmény tekintetében 2,1 dolláros profitról számolt be a vállalat, amivel felülteljesítette az 1,99 egy részvényre eső eredményt előrevetítő elemzői várakozásokat.

Bár a korábbi év hasonló időszakával összehasonlítva a bevétel és az adózott eredmény is csökkent, azonban a társaság a fontos átalakítások végrehajtásával már a jövőre koncentrál, a felülvizsgált menüsor és az egységek digitális átalakításával párhuzamosan a cég fokozatosan modernizálja éttermeit. A társaság negyedévente ezer egységét újítja fel az Egyesült Államokban, és a menedzsment várakozásai szerint 2019 végéig 12 000 étterem átalakítása fejeződhet be. A társaság vezérigazgatója bízik az átalakítás sikerében, Steve Easterbrook szerint a McDonald’s stratégiája a hosszú távú értékteremtés kulcsa a vállalatnál. (portfolio.hu)

 

Kapcsolódó cikkeink