Jöhet a 4 napos munkahét?

Szerző: Trademagazin Dátum: 2020. 05. 28. 11:18

Az új koronavírus-világjárvány hatására újra fellángoltak a hangok, miszerint nem is lenne annyira ördögtől való dolog bevezetni a négynapos munkahetet, ami természetes háromnapos hétvégéket jelente a munkavállalóknak. Sok tanulmány, és kísérlet is bizonyítja, hogy a váltás igazán jól is elsülhet, a kérdés csak az, elég egy pandémia ahhoz, hogy a cégvezetők, főnökök, tulajdonosok ripsz ropsz megváltoztassák beidegződéseiket – rengetegféle téren-?!

A háromnapos hétvége egyszerűen jobb – mondja Andrew Yang vállalkozó, CNN politológiai elemzője, korábbi amerikai elnökjelölt, aki szerint a munkáltatóknak komolyan meg kellene fontolniuk a négynapos munkahét bevezetését. Elősegítve ezzel a munkavállalók mentális egészségének maga szinten tartását, illetve további lehetőségeket kínálni azoknak, akik egyedi ütemtervvel, igényekkel rendelkeznek.

A szakember szerint tanulmányok is alátámasztják, hogy a 4 napos munkahét valójában produktívabbá, és szellemileg fittebbé teszi a munkavállalókat. A négynapos munkahét egyébként egyáltalán nem új találmány, de most újra előkerült a közbeszédben az új koronavírus-járvány miatt. Ami úgymond, akár sokkal vonzóbbá is teheti ezt a rendszert mind a munkavállalók, mind a munkáltatók számára.

A Washington Post egyik cikke például számos tanulmányt mutatott be a témában, amik egytől-egyig arról számolnak be, hogy ahol megvalósult a 4 napos munkahét, ott a munkavállalók hatékonyabban teljesítenek, és magasabb munkahelyi elégedettségről számolnak be. Hasonló következtetésre jutott egyébként a Microsoft egyik japán leányvállalatának a kísérlete is.

Ennek kereti között a dolgozók 4 napot dolgoztak, 3 napot pihentek és a termelékenységük 40 százalékkal növekedett. Érdekesség továbbá, hogy az új-zélandi Andrew Barnes Perpetual Garden nevezetű cége teljes egészében átállt a négynapos munkahétre, miután a vezetőség azt találta, hogy ez mind a munkáltató, mind az alkalmazottak számára előnyös.

A cikk itt folytatása itt olvasható…

Kapcsolódó cikkeink