Jó volt a tavalyi év a nagykereskedőknek is

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 06. 20. 14:45

Nemcsak az előző számban bemutatott kiskereskedelmi láncok bővültek szép eredménnyel tavaly, de a nagykereskedők is. Ebben a lapszámban a kereskedelmi sikereket a nagykerek eredményeinek bemutatásával folytatjuk.

Hermann Zsuzsanna
főszerkesztő
Trade magazin

Ahogy a kiskereskedelmi láncok, úgy a retail és HoReCa-szegmenst kiszolgáló nagykereskedők piaca is bővült. Idén először foglalkozunk kiemelten a nagykerek piacával, akik nagyjából 1000-1200 milliárd forintot értékesítenek a HoReCa és körülbelül ugyanennyit a független kiskereskedők irányába. Piaci súlyukat nem könnyű összehasonlítani, mert eltérő portfólióval, területen és működési formával rendelkeznek. Viszont, meghatározó szerepet töltenek be a piac ellátásában, formálásában.

Legnagyobbaktól legkisebbekig

A legnagyobbaktól a legkisebb FMCG-­nagykerekig a piacon kb. 150–200 nagykereskedő működik, legnagyobb számban a 10 milliárd forint alatti kisebb kereskedők vannak, a 10 milliárd felettiek száma már szépen sorra vehető, míg a 20 milliárd felettiek már a legnagyobbak közé tartoznak. Kiemelkedő eredménye van annak, aki felül tudja múlni a 30 milliárdot. Természetesen az FMCG-piac első számú szereplője a Metro, amely tavaly elért, közel bruttó 185 milliárd forintos forgalmával és országos lefedettségével mindenkit megelőz.

De szép sikereket mutatnak az olyan nagykereskedelmi cégtársulások, mint például a Mirbest, amely így szintén nagyon széles termékkínálattal és országos lefedettséggel bír. Ha külön vesszük a vevőkör szerinti nagykereket, akkor a HoReCa-vevőket kiszolgáló dobogón ott találjuk a Chef Marketet és a Békást is. Ha pedig kínálat szerint nézzük, akkor italra specializálódott nagykereskedőként a dobogón áll a Central Drinks, a Hansa és a Z+D is. Ugyanakkor nagyjából az is elmondható, hogy az ital-nagykereskedők forgalmában mintegy 60%-ot tesznek ki a HoReCa-vevők, míg a független kiskereskedők részaránya jelenleg még kisebb, értékben.

Bemutatunk olyan partnerünket is, aki egyáltalán nem ad és nem vesz semmit, mégis a legnagyobb nagykerek között tartják számon, hiszen területén történik a legnagyobb mennyiségű frissáru-kereskedés – ez pedig nem más, mint a Budapesti Nagybani Piac a zöldség-gyümölcs területen.

2017-ben is az első számú FMCG nagykereskedelmi lánc a Metro volt, közel 185 milliárd forintos forgalmával

Bemutatkozókhoz részletező

A kiskereskedelmi toplistában jó ideje nem találhatók önálló nagykereskedők, illetve olyanok, akik a piacot teljességében ellátják. Ennek kapcsán terveztük idén először megmutatni jónéhányukat a nyári számban, és jövőre talán már egy toplistának is neki tudunk futni.

A nagykereskedők több szempontból különböznek egymástól. A hazai és nemzetközi megoszlás mellett a vevőkör az egyik alapvető különbség, hiszen van, aki csak a független, vagy lánchoz tartozó kiskereskedőket, és vannak, akik a HoReCa-szegmenst szolgálják ki, sőt meghatározók, akik mindkét értékesítési csoport rendelkezésére állnak.

A termékkörük is nagyon széles, de vannak, akik csak egy-egy nagy profilra „szakosodtak”, mind például az alkoholmentes és alkoholos italok, míg mások csak a frissárukat kínálják, de természetesen vannak teljes food és non-food választékot biztosító nagykerek.

A legbonyolultabb felosztás a területi lefedettséget jelenti, mivel a főterületek mellett vannak kiegészítő irányok is. Így mi most minden kereskedőt vertikális vonalak mellett osztottunk fel, és Kelet-, Közép-, Nyugat-Magyarország bontásban mutatunk be.

A nagyságokat tekintve pedig legnagyobbaktól a legkisebbekig szemezgethet a kedves Olvasó a bemutatott nagykerek között, hiszen idén még nem toplistában, hanem ábécésorrendben mutatjuk be őket, de nem hiányozhat ez alkalommal sem a tavalyi és az azt megelőző évi bruttó forgalom, amelyet a cégek saját bevallásai alapján közlünk, kerekített összegekkel. //

Kapcsolódó cikkeink