Jó évet zártak a fővárosi fürdők

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 01. 06. 10:36

Jó évet zárt a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt., tavaly csaknem 4 millióan keresték fel a fővárosi fürdőket – mondta Czinege Szilvia, a cég marketingigazgatója.

furdo10

Mint elmondta: 2014-ben 3,5 millió, 2015-ben pedig mintegy 3,9 millió vendégük volt. Nagyon jó nyári szezont is zártak tavaly, de emellett az állandó fürdőknél is „parádés” volt a forgalomnövekedés – emelte ki a marketingigazgató. Decemberben is több mint 20 százalékkal emelkedett a fürdőzők száma. Csak december 30-án csaknem 14 ezer vendége volt állandó fürdőiknek – emelte ki.

Czinege Szilvia kitért arra is, hogy egyre több a külföldi vendég, akik elsősorban a történelmi fürdőket keresik fel. A Széchenyi fürdő január elsején 10 órakor nyitott – s mint elmondta – kollégája arról tájékoztatta, hogy már nyitás előtt kígyózó sorban álltak a fürdőzni vágyók.
A cég marketingigazgatója elmondta, hogy jól haladnak a fővárosi fürdőfelújítások. Ezek egyben fejlesztések is, amelyekben a strandjellegű fürdőket állandó fürdőhelyekké alakítják át. A munkálatok befejezése után a Paskál és a Palatinus is egész évben nyitva tarthat majd – fejtette ki Czinege Szilvia. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink