Javában tart a nyár a Rossmannál

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 08. 12. 10:43

Nagy sikerrel zárult a Rossmann nyári, pin-up stílust felvonultató „Horgonyt fel!” lojalitáskampánya, de a szezonnak még nincs vége a drogériahálózatnál. A fiatal célcsoport a Sziget, majd a Strand fesztiválon találkozhat a márka Fresh&Crazy kitelepülésével, amely többek között az új Rossmann Mobil App bemutatására is hivatott.

horgony

Összesen több mint 110 ezren vettek részt a Rossmann nyári „Horgonyt fel” lojalitás promóciójában, és ennek mintegy háromszorosát tette ki a kódfeltöltések száma. Ezzel a vártnál is szebb eredménnyel zárult a jellegzetes törölköző és strandtáska nyeremények mellett a teljesen egyedi pin-up stílusú reklámfilmje és hirdetései miatt is közkedvelt kampány.

Akiket pedig megérintett a pin-up kommunikáció, azok élőben is élvezhetnek ebből valamennyit. Részben ugyanis ugyan az a showtáncos csapat szórakoztatja rendszeres fellépéseivel a Sziget fesztivál közönségét a Rossmann Fresh&Crazy kitelepülésen, amely a tv-szpotban a közismert osztrák producer és DJ, Parov Stelar ikonikus zenéjére bűvöli el a hajó kapitányát, Árpa Attilát. Természetesen csakis piros alapon fehér pöttyös fürdőruhában!

Emellett azonban még számos őrülten klassz dologgal várja a drogérialánc a Sziget közönségét. Rögtön ott a speciális szortimenttel feltöltött Rossmann Fesztiváldrogéria, amelyben úgy tudunk bevásárolni, hogy ki se tettük a lábunkat a rendezvényről, és a Rossmann Szépségsziget, ahol buli előtt és után sminkesek és fodrászok veszik kezelésbe az érdeklődőket. Emellett a Fresh&Crazy megjelenés része a felfrissülést nyújtó óriási habmedence, amelyben egész nap folyik a DJ-party: nappal a dús habban – hiszen akár 250 000 liter hab is lezúdul 1 perc alatt –, éjszaka pedig a világító, neon kellékekkel megy a tánc. S persze állandó bevetésen van a Rossmann hoszteszkommandó is, amely játékokkal, mintaosztással, termékbemutatással lepi meg a közönséget.

A drogérialánc kitelepülése idén már a VOLT, a Balaton Sound, az EFOTT fesztiválokon aratott nagy sikert, most pedig a Sziget után még a Strand zárja majd a sort. A megjelenés célja, hogy a márka aktivizálja a fiatal közönséget, idén például a fókuszban többek között a frissen fejlesztett Rossmann Mobil App megismertetése áll.

A Rossmann Online Drogéria tapasztalatai alapján ugyanis folyamatosan nő az okostelefonról vagy táblagépről érkező fiatal látogatók száma, nekik szeretnének az applikáció segítségével magas színvonalú vásárlói élményt nyújtani. A júniusban elindított mobil alkalmazás iOS, Android és Windows Phone rendszereken is fut, és a vásárlás mellett az üzletek megtalálását segítő boltkereső, valamint termék scanner szolgáltatás, illetve a Rossmanó baba program is elérhető benne.

Kapcsolódó cikkeink