Japán cég veszi meg a Drehert

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 12. 13. 11:32

Öt európai sörmárkát vesz meg a japán Asahi Group – írja a Reuters japán lapértesülésekre hivatkozva. A közel 8 milliárd dollár értékű bevásárlást ma jelentheti be a társaság – olvasható a portfolio.hu-n.

sor-sor

Európai sörmárkákat vásárol meg az Anheuser-Busch InBevtől a japán versenytárs, az Asahi Group. A cseh Pilsner Urquell, a lengyel Tyskie és Lech, valamint a magyar Dreher is a felvásárlást tárgyát képezi, amit ma jelenthetnek be.

A 900 milliárd jenes, vagyis 7,8 milliárd dolláros felvásárlás az Asahi történetének legnagyobb akvizíciója lesz és a japán sörgyártók között a legnagyobb felvásárlás, amióta a Suntory Holding megvette a Beam nevű céget 14 milliárd dollárért.

Nem ez az Asahi első tranzakciója Európában, korábban a SABMiller nyugat-európai márkáit vásárolta fel, például az olasz Peroni és a holland Grolsch márkákat. A japán cég most kifejezetten kelet-európai márkákat célzott meg, mert az jól beleillik a disztribúciós csatornáiba. A vállalat a hazai piacán tapasztalható lassulást szeretné ellentételezni és ezért még hajlandó jelentős prémiumot is fizetni.

A befektetők azonban úgy tűnik, hogy ezt nem értékelik túl pozitívan, az Asahi részvényei több mint 6 százalékot estek a ma reggeli kereskedésben a japán tőzsdén. (portfolio.hu)

Kapcsolódó cikkeink