Jól kezdte az évet a cseh kiskereskedelem

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 03. 18. 11:15

Januárban 4,7 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Csehországban az egy évvel korábbihoz viszonyítva a decemberi 3,1 százalék után – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal  Prágában.

Az előző hónaphoz mérve januárban a kiskereskedelmi forgalom növekedése 0,5 százalék volt.
Az internetes áruházak forgalma 18,6 százalékkal emelkedett, de szokatlanul nagyok voltak a kultúrára, a sportra és a szabadidős tevékenységekre fordított kiadások, ahol 23 százalékos volt a növekedés.
A statisztikai hivatal felhívta a figyelmet arra, hogy hosszabb idő után januárban nagyon kedvezőek voltak a téli üdülőközpontokban a sportolási viszonyok, ami kihatott az ehhez szükséges felszerelések eladására is. A magas növekedési mutató ugyanakkor az alacsony tavalyi összehasonlítási alapnak is köszönhető.
Éves összehasonlításban idén januárban 7,8 százalékkal több műszaki cikket és berendezést adtak el, mint 2018 első hónapjában. Az élelmiszereladás viszont csak 1,4 százalékkal volt magasabb.
A ruházati cikkek és a lábbelik eladása 6,6 százalékkal volt magasabb, mint egy éve.
Az autóeladások és autószervizek forgalma, amelyet néhány éve már nem számítanak be a kiskereskedelembe, idén januárban éves összevetésben 5,1 százalékkal visszaesett. (MTI, Kokes János)

Kapcsolódó cikkeink