ÍZ-EMLÉK-KÉPEK-ben mutatkozik be a PICK és a MOME közös projektje

Szerző: Trademagazin Dátum: 2023. 05. 12. 11:30

A PICK és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) közösen elevenítik fel generációink szalámis ízemlékeit a májusban nyílt egyedi tárlattal. A közös művészeti projekthez kapcsolódó, közel fél évet átölelő kampány március-július között fut. A két nagymúltú, ikonikus márka márciusban jelentette be az együttműködést, amellyel egyidőben a PICK által felkért két kortárs grafikus vászontáska illusztrációi is bemutatkoztak.

 A PICK felkérésére a MOME alumni, és jelenlegi tervezőgrafikus hallgatói készítettek alkotásokat a “Generációink szalámis emlékei” témában, saját ízemlékeikhez is kapcsolódóan. Májusban ezekből a grafikákból nyílt egy ingyenesen látogatható tárlat Újbuda kulturális főutcájában, a BBBKultPont Galéria és Közösségi Térben, ami 10 napig látogatható május 9. és 18. között.

A tárlaton a 24 ízemlék-grafikából álló kollekció mellett lehetőséget biztosítanak Herbszt László, többszörös Graphic Design és Aranyrajzszög-díjas grafikus által vezetett tárlatvezetésre, valamint Góg Angéla fooddesigner, elméleti szakértő előadása segít még jobban elmélyülni az ízek és emlékek kapcsolatában. Ezt követően, a nyár folyamán Szegeden, a PICK szalámi szülővárosában és Budapest egy forgalmas belvárosi utcájában is bemutatkoznak majd a művek. A kiállítás népszerűsítése április 28-tól már zajlik, a kommunikáció pedig végigköveti a kiállítás utazását.


A kampány fő üzenete megmutatni, hogy az inspiráló PICK szalámik életre szóló ízemlékeket adhatnak, és képesek akár művészeket is megihletni, ezáltal művészetet is csempészni a hétköznapokba, sőt, most maradandó alkotások formájában életre is keltek.

A – különböző közösségi oldalakon is futó – kampány márciusi megnyitóján bemutatásra kerültek a limitált példányszámban elérhető vászontáskák is, amelyeket Ghyczy Dia és Csordás Levente illusztrátorok játékos grafikái tesznek egyedivé, és mivel a végeredmény rendkívül pozitív visszhangot váltott ki, újabb ajtókat nyitott meg; ekkor fogalmazódott meg az ízemlékekkel kapcsolatos művészeti tárlat ötlete.

 Ezzel az egyedi, kreatív kollaborációval szerettünk volna lehetőséget adni a feltörekvő hazai alkotóknak, hogy saját ízemlékeiket, művészi keretek között dolgozhassák fel – mondta a PICK képviseletében Szokolai Júlia, a Bonafarm húságazat stratégiai és marketingigazgatója, aki azt is hozzátette – ezzel olyan élményt és értéket szeretnénk teremteni, amit már a PICK márka több mint 150 éve képvisel.

A tárlat facebook eseménye itt található, amelyen keresztül a szintén ingyenes kísérőeseményekre is lehet regisztrálni: https://www.facebook.com/events/2316559052068960

Címkék: , , ,

Kapcsolódó cikkeink