Informatikai forradalom a bolti kiskereskedelemben

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 05. 27. 12:31

Az informatika jelenleg egyik legmozgalmasabb ága a bolti kereskedelem, ahol folyamatos az igény az üzletserkentő megoldásokra. Az eladótereken belüli fejlesztések, például az érintőképernyős kasszák, digitális polccímkék mellett a háttérirodai rendszerek is nagy léptekben követik az új trendeket. Ugyanakkor az is megállapítható, hogy a hazai kereskedőcégek 80 százaléka még számos munkafolyamatot – beleértve a beszállítói rendelést, számlázást – papíralapon végez, a magyarországi vállalatok csupán ötödének van elektronikus dokumentumkezelő megoldása. Nyugat-Európában ez az arány háromszor ekkora – mutatott rá az egyik, közelmúltban lezajlott szakmai konferencián Végh Ferenc, a ProgAdat Kft. ügyvezetője.

A kereskedelmi háttérrendszerek közül a cég új technológiájával már a mobileszközökön keresztül is lehet kommunikálni, így a vezetők tábla- és kéziszámítógépeken, okostelefonokon keresztül is képesek lesznek az üzleti adatok elérésére. A magyar fejlesztés olyannyira világújdonságnak számít, hogy a Microsoft is figyelemmel kíséri Redmondból.

A kasszarendszerek közül a Laura a legújabb fejlesztés, amely hamarosan megkapja az adóhatósági engedélyeket is. Ez már minden operációs rendszerrel együttműködik, jól fut a legkorszerűbb érintőképernyős s a régebbi, billentyűzetes kasszákon is, és ez is támogatja a mobilbeviteli felületeket. A rendszernek alapelemei a legelterjedtebb adóügyi nyomtatók és a szkennerek, de a mobilfizetés, feltöltés, loyalty és különböző engedménytípusok kezelését is elvégzi.

A dokumentummenedzsment-szoftver bevezetésével számos olyan folyamat is kiváltható, amelyről eddig azt gondoltuk, nem lehetséges – hívta fel a vezetők figyelmét Henrich Simonics, a Dokumenta SK tulajdonosa. A cég számladigitalizáló szoftvere például a beérkező papíralapú számlák adatának rögzítését automatizálja. Az e-posta megoldás pedig bármely két rendszer között – különösebb fejlesztés nélkül – lehetővé teszi a rendelések, szállítólevelek és számlák elektronikus cseréjét. Ez nemcsak környezetvédelmi szempontból hasznos, hanem a cégek számára is költséghatékonynak számít – hangsúlyozta.

A hazai vállalatok 80 százalékára még mindig az időigényes adatfeldolgozás, a nehézkes belső kommunikáció, a dokumentumokhoz való jogtalan hozzáférés lehetősége és az emberi tévedések sokasága jellemző – állapítják meg a szakértők. A felmérések ugyanakkor azt is bizonyították, hogy akár 10 százalékkal nőhet a forgalom csak attól, hogy a vevő mindig mindent megtalál a boltban. Egy uniós felmérés szerint Nyugat-Európa napicikk-kereskedelmi szektorában 7,1 százalékos a készlethiány, míg Magyarországon ez néhol eléri a 30 százalékot is. Ez egyrészről annak a következménye, hogy a hosszadalmas papíralapú megrendelések, számlázások alkalmazásával időben kitolódik a szállítási idő, tehát később kerül a boltok polcaira az áru – fogalmazott Lovász Attila, a ProgAdat kereskedelmi és logisztikai megoldások üzletágának vezetője. A beruházási hajlandóságot növelhetik az Új Széchenyi-terv informatikai célú pályázatai, ahol a támogatás mértéke projektenként elérheti a 200 millió forintot is – írja a Világgazdaság Online.

Kapcsolódó cikkeink