Indul az „Adj hozzá!” program

Szerző: Trademagazin Dátum: 2023. 02. 23. 10:54

Segíteni másoknak, eligazodni az üzleti élet útvesztőiben, átadni a sikeres vállalkozói szemléletet, az átadott tudással „kikövezni” a boldoguláshoz vezető utat – ez vezérli azokat a sikeres vezetőket, vállalkozókat, akik adományozóként és mentorként segítik a SEED Alapítvány pártfogoltjait. Az alapítvány, amely harminc éve élen jár a vállalkozásfejlesztésben, vállalkozóknak és vállalkozást tervezőknek indít egész éves programsorozatot. 

Az Adj hozzá! eseménysorozat négy nagy programból áll, ezeken a digitalizáció kihívásairól és a vállalkozói önfejlesztés fontosságáról éppúgy téma lesz, mint a fiatal vállalkozók kihívásai. Az eseménysorozat első állomása a DoboGO – a sikeres Dobbantósok emelvénye rendezvény lesz március 8-án, ahova főleg Dobbantó Tréninget végzett vállalkozónőket várnak, de külsős érdeklődőknek is jut hely. A résztvevők a vállalkozói közösségben megtapasztalhatják a közösség és a személyes kapcsolódás erejét, s bemutathatják saját történetüket, terméküket is.  

„Szerettünk volna olyan vállalkozóknak is segítséget és tudást adni, akik már nem csak egyről a kettőre lépnek, hanem jóval nagyobb eredményeket tudnak elérni, és egy kis segítséggel gyorsabban tudnak haladni az útjukon. A felkért vállalkozók, akik az egyéves programsorozatot támogatják, a SEED vállalkozásfejlesztési tapasztalatát egészítik ki üzleti szemléletükkel”

– mondja Lakatosné Lukács Zsuzsanna, a SEED Alapítvány ügyvezetője.

Az „Adj hozzá!” programsorozat támogatói és mentorai között van Novákné Gergely Vera, a Mediline Kft. tulajdonosa, Szabó Ervin, a Kulcs-Soft Nyrt. vezérigazgatója, Tóth Andrea, az Atindrea-X Kft tulajdonosavalamint Glósz Andrea, a Glósz és Társa Pénzügyi, Gazdasági és Innovációs Tanácsadó cég ügyvezetője. 

A DoboGO rendezvényre ezen a linken március 1-jéig várják a jelentkezéseket.

Kapcsolódó cikkeink