Idén is megrendezik a BorÉRT borturisztikai rendezvényt Budapesten

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 06. 04. 11:03

Idén június 24-én kezdődik a BorÉRT Borturisztikai Konferencia, Kiállítás és Vásár Budapesten, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban – közölték a szervezők az MTI-vel.

Magyarország egyetlen borturisztikai rendezvényének idei vendége a somlói borvidék lesz, a konferencián pedig részt vesz többek között Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára, aki a borszabályozás változásairól, a bormarketing lehetőségekről tart előadást. Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum igazgatója a szervezet borpromóciós terveit fogja bemutatni, a Magyar Turizmus Ügynökség képviseletében Gál Zsombor a borturisztikai trendekről beszél majd, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa pedig a rendezvény szakmai támogatójaként a bormarketinggel kapcsolatos terveket, döntéseket mutatja be – írták.

A rendezvény lehetőséget ad a tárgyalásokra a borturizmus lehetőségeiről, a látogatók pedig megismerhetik a kiállító borvidékek, pincészetek, turisztikai szolgáltatók kínálatát – olvasható a közleményben.

A részvételt védettségi igazolványhoz kötik, és a létszámot is korlátozzák, ezért az érdeklődőknek azt javasolják, hogy már most jelentkezzenek a rendezvényre. (MTI)

Címkék: , ,

Kapcsolódó cikkeink