Huszonheten nyertek Versenyképességi díjat

Szerző: trademagazin Dátum: 2007. 11. 27. 00:00

Az idei díjazottak olyan tevékenységeket végeznek, amelyek fémjelzik a magyar gazdaság felemelkedési lehetőségének területeit.

A Üzlet&Siker magazin immár hatodik alkalommal írta ki pályázatot, amelynek célja felmérni és elismerni – a gazdasági eredmények mellett – a kis- és középvállalkozások innovációs készségét és versenyképességét. A pályázat kereskedelem, szolgáltatás és termelés kategóriákban és ezeken belül is három árbevételi csoportban került kiírásra, olyan vállalatok számára, amelyek éves nettó árbevétele 100 millió és 5 milliárd forint közé esik. A vállalkozásoknak az elmúlt három év gazdálkodását tükröző számadatokon kívül egyéb, versenyképességre, foglalkoztatásra és innovációra vonatkozó információkat is meg kellett adniuk pályázatukban.


A pályázó vállalkozások egy, az EU-ban használt informatikai modell alapján készült és az IQ Consultinggal közösen továbbfejlesztett, webes felületen megjelenő kérdőívet töltöttek ki, amelyből egy CDP nevű, Nyugat-európában már kipróbált vállalkozás-auditáló szoftver egyedi, a pályázó cégekre adaptált, 12 oldalas versenyképességi tanulmányt állított össze. Az így elkészült, egymillió forint értékű gyorsaudit segítségével számszerűsítve mérhetőek a vállalkozás tartós versenyképességét és innovativitását erősítő, illetve gátló szervezeti tényezők.

Kapcsolódó cikkeink