Húsz százalék felett drágult a mosópor és a zselé

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 02. 05. 08:00

Értékben 37 milliárd forint felett, mennyiségben 74 ezer tonna körül stagnál a mosópor kiskereskedelmi forgalma a 2007. november–2008. októberi adatok szerint. A mosószer a Nielsen által mért 60 vegyiáru-kategória közül a legnagyobb forgalmat éri el. Az utána következő toalettpapír bolti eladása 21, a pelenka, dezodor és tusfürdő mutatói 14-15 milliárd forint körüliek. A por továbbra is dominál a mosószer szegmensei között: mennyiségi részesedése még mindig 73 százalék, ami az előző évhez képest 3 százalékponttal kevesebb. Nagyobb lett viszont, és nagyjából egyforma a zselé és a folyékony szegmens részaránya értékben is, mennyiségben is.
A por csökkenésében szerepet játszhat az átlagos fogyasztói ár 21 százalékos emelkedése is, bár ugyanakkor a folyékony mosószer kilogrammonkénti átlagára 23 százalékkal drágult. A zselé átlagára viszont egyetlen forinttal lett nagyobb egyik évről a másikra.
A kiszerelések közt a 3 kilogrammnál kisebb szegmens változatlanul elviszi a mennyiségi eladások 52 százalékát. Növekszik a 4,5–6 kilogrammos mutatója, és immár 22 százaléknál tart. A 6 kilogrammnál nagyobb, valamint a 3–4,5 kilogrammos kiszerelések részarányának tendenciája csökkenő.
A kereskedelmi márkák a korábbi évek stagnálása után májusban kezdtek teret nyerni. Így részarányuk a mennyiségi eladásokból tavaly szeptember–októberben elérte a 19 százalékot, szemben az egy évvel azelőtti 14, és a két évvel korábbi 15 százalékkal.
A kiskereskedelmi forgalom eddigi magas koncentrációja nem folytatódott. A 400 négyzetméteren felüli egységek az eladott mennyiségből változatlanul 73 százalékot vittek el. A kisebb, hagyományos általános élelmiszerüzletektől a vegyiáru-szaküzletek vettek el 1 százalékpontot.

Mosószer átlagos fogyasztói ára, forint/kilogramm
Szegmens 2006. IX–X. 2007. IX–X. 2008. IX–X.
Por 395 448 541
Folyékony 588 612 751
Zselé 459 442 443
Forrás: Nielsen

Kapcsolódó cikkeink