Húsz szál cigi, öt százalékkal drágábban

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 06. 03. 11:14

Az uniós dohánypiaci direktíva miatt jövő májustól az eddigi 19 helyett legalább 20 szál lesz a dobozban. Emiatt arányosan drágul a cigaretta paklija, azt ugyanis a jogalkotó eleve tiltja, hogy a gyártók forgalmuk megtartása érdekében az átálláskor kedvezményekkel próbálják megfogni a fogyasztókat – írja a Népszabadság Online.

cigaretta

Öt százalékkal drágul egy doboz cigaretta ára jövő év májusától, amikor életbe lép a jövedéki törvény parlament előtt lévő módosítása: a törvényalkotási bizottság által támogatott javaslat szerint az eddigi szabályokkal ellentétben egy dobozban nem 19, hanem legalább 20, és az eddigi felső határt jelentő 50 szál helyett legfeljebb 25 szál cigarettának kell lennie.

A fideszes Balla György jegyezte módosító emellett hasonló módon 30 és 50 gramm közé szorítaná be a sodrós dohány kiszerelését. A javaslat indoklása szerint ezzel lehet elejét venni az utóbbi időben elterjedt „vödrös” kiszerelésnek. A javaslat csak a szivarkák esetében hagyja meg a mostani szabályokat, azaz egy doboznak továbbra is legalább öt szálat kell tartalmaznia.

Iparági becslések szerint az eddigi 19 szálas dobozok ára a plusz egy szállal arányosan, azaz öt százalékkal fog drágulni jövő májustól, amikor a javaslat életbe lép. Azért csak ennyivel, mivel a gyártóknak nem kell változtatniuk a doboz méretein, ezért mentesülnek a gyártósor-átállítás nem csekély költségeitől.

Az eddig a dobozban három sorban, 6-7-6 arányban elhelyezett kiszerelés helyett az új felállásban 7-6-7 megoszlásban lesznek a szálak, így a módosítással még éppen elférnek a cigaretták a régi méretű dobozban. A gyártók azonban nem ússzák meg ennyivel: a cigarettásdobozok alapos újrafazonírozására mindenképpen szükség lesz, a törvény szerint az eddiginél jóval nagyobb, a teljes felületének 65 százalékán lesz elriasztó – rák rágta tüdőt, egyéb dohányzás okozta káros hatást ábrázoló –egészségvédelmi kép. A gyártóknak jövőre búcsút kell mondaniuk az ízesített termékeknek. Kivétel ez alól a mentolos cigaretta, amit még 2020-ig gyárthatnak, ám utána ezt is ki kell futtatniuk a piacról.

A cigarettásdoboz (illetve a többi dohánytermék) méretének szabályozásával a törvényhozók elvileg a rászokást próbálják megakadályozni: ha elég sok cigarettát vagy dohányt gyömöszölnek egy dobozba, úgy a termék ára – különösen az utóbbi évek sorozatos adóemelései után – önmagában is elriasztó lehet. Érthető, hogy a gyártók eddig is az engedélyezett legkisebb kiszerelésnek számító 19 szállal töltötték meg a dobozokat. Ugyanakkor a törvényhozók külön passzussal próbálják elejét venni, hogy a gyártók átvállalják a plusz egy szál költségeit, és fogyasztásnövelő kampányra használják fel az átállást. A törvényjavaslat szerint tilos lesz bármilyen többletfogyasztásra buzdító üzenetet elhelyezni a dobozokon vagy dobozokban, azaz a gyártó nem tud „plusz egy szál ingyen” jellegű akciókat indítani, így a fogyasztókkal való kommunikáció beszűkülésével nem is lesz különösebben érdekelt abban, hogy a régi áron tartsa a cigarettát. (nol.hu, Batka Zoltán)

Kapcsolódó cikkeink