Húsvétkor stabil maradt a sonkaforgalom

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 03. 22. 08:00

A húsvéti sonka mellett kitartanak a fogyasztók. Ugyanis értékben 5, mennyiségben 1 százalékkal emelkedett a sonka kiskereskedelmi eladása a tavaly március–áprilisi szezonban, az előző évi hasonló periódushoz képest.Két hónap alatt adták el a boltokban az éves mennyiség 21 százalékát, mintegy 3 ezer tonnát, tavaly. Forintban a márciusi–áprilisi sonkaforgalom megközelítette az 5 milliárd forintot. Húsvéti sonkánál a vásárlások eltolódnak a hipermarketek felé. Részarányuk a szezonban jóval nagyobb, mint az év átlagában.
A teljes múlt évet tekintve értékben 4 százalékkal többet, mennyiségben 2 százalékkal kevesebbet adtak el legutóbb, mint egy évvel korábban. A piac mérete értéket tekintve az évi 26 milliárd forint felé közeledik, mennyiségi szempontból pedig 14-15 ezer tonna között mozog.
A fogyasztók egy része igyekezett fogyasztását az olcsóbb termékek vásárlásával fenntartani. Ezt a törekvést tükrözi, hogy a mennyiségi eladással súlyozott fogyasztói átlagár csak kis mértékben lett nagyobb. A 2008-ban mért kilogrammonkénti 2287 forintról 2329-re emelkedett.
Ennek egyik oka, hogy jelentősen megnőtt az általában olcsóbb, kereskedelmi márkás sonkák forgalma; mennyiségben mért piaci részesedésük 29-ről 38 százalékra emelkedett, egyik évről a másikra.
Ezzel párhuzamosan a diszkontot és szupermarketet magában foglaló 401–2 500 négyzetméteres bolttípusban mind mennyiségben, mind értékben több sonkát adtak el legutóbb, mint az előző évben.
Figyelemre méltó, hogy megállt a drágább, önkiszolgálásra előre csomagolt sonka évek óta tartó növekedése. Piaci részesedése a teljes forgalomból értékben 59, mennyiségben 52 százalékra csökkent (2, illetve 1 százalékponttal).
Éves szinten a főtt sonka továbbra is dominál, és 91 százalékot vitt el a bolti forgalomból, mennyiségben, a legutóbbi adatok szerint. A füstölt-főtt mutatója 2, míg az egyéb sonkáké 7 százalék.

Sonka kiskereskedelmi forgalmából az önkiszolgáló és a kimért értékesítés részaránya az utóbbi két évben, százalékban
Szegmens Értékben Értékben Mennyiségben Mennyiségben
2007. XI.–2008. X. 2008. XI.–2009. X. 2007. XI.–2008. X. 2008. XI.–2009. X.
Önkiszolgáló 59 60 51 53
Kimért 41 40 49 47
Forrás: Nielsen

Kapcsolódó cikkeink