Húsmentes golyók húsimádóknak: az IKEA bemutatja az ikonikus húsgolyó fenntarthatóbb alternatíváját
A húsmentes golyó, melynek klímalábnyoma csupán 4%-a a klasszikus húsgolyóénak, abból a megfontolásból született, hogy az IKEA újra előállíthassa a népszerű húsgolyót, de ezúttal hús nélkül. Komoly munka eredményeképpen – olyan összetevőkből, mint a borsófehérje, a zab, az alma és a burgonya – sikerült megalkotni a klasszikus IKEA termék fenntarthatóbb megfelelőjét, így a húsgolyó szerelmeseinek nem kell lemondaniuk a megszokott ízről és állagról.
Az IKEA élelmiszer-ágazatának még fenntarthatóbbá alakítását célzó törekvéséhez hűen ezúttal a húsgolyó, az IKEA márka ikonterméke került terítékre, és készült el a fenntarthatóbb alternatívája a rajongók számára. Az új húsmentes golyó növényi eredetű húspótló anyagokból – borsófehérjéből, zabból, burgonyából, hagymából és almából – készül, de az íze és az állaga éppen olyan, mint a húsé. A húsmentes golyó klímalábnyoma a klasszikus IKEA húsgolyóénak mindössze 4%-át teszi ki, jelentősen hozzájárulva ezzel az IKEA azon célkitűzéséhez, hogy a vállalat 2030-ra klímapozitívvá váljon.
„Az IKEA évente több mint egymilliárd húsgolyót ad el. Képzeljük el, hogy a húsgolyó rajongói közül minél többeket sikerül meggyőzni, hogy a húsmentes golyót válasszák. Ha a húsgolyóeladásnak körülbelül 20%-át sikerülne a húsmentes golyó eladására váltanunk, az mintegy 8%-os csökkenést eredményezne az IKEA élelmiszerkereskedelemre vonatkozó klímalábnyomában ” – nyilatkozta Sharla Halvorson, az IKEA Globális Egészségügyi és Fenntarthatósági vezetője.
Az IKEA jövőképével összhangban – hogy szebb hétköznapokat teremtsen az emberek többsége számára – a vállalat olyan fenntarthatóbb életvitelre és étkezési szokásokra igyekszik ösztönözni vásárlóit, melyek mind az emberekre, mind a bolygóra pozitív hatással vannak. A húsmentes golyó megjelenése az IKEA ételválasztékában szintén ezt a célt szolgálja. „Az IKEA élelmiszer-üzletág klímalábnyomának mérséklése érdekében csökkentenünk kell az általunk forgalmazott hagyományos húsgolyó mennyiségét. Az új, húsmentes golyóval fenntarthatóbb alternatívát kínálhatunk a hús szerelmeseinek anélkül, hogy a sokak által kedvelt IKEA húsgolyó-élmény csorbulna” – magyarázza Sharla.
Az IKEA éttermeiben a húsmentes golyót burgonyapürével, vörösáfonya-lekvárral és tejszínes mártással tálalják, éppen úgy, ahogyan a hagyományos húsgolyót, ráadásul ugyanolyan alacsony áron. A húsmentes golyót a vásárlók az áruházi Svéd Finomságok Boltjaiban fagyasztva is megvásárolhatják és otthon elkészíthetik. A húsmentes golyó egyáltalán nem tartalmaz állati eredetű összetevőt, így az IKEA ételkínálatának legújabb termékét húsgolyó-rajongók, flexitaristák, vegetáriánusok és vegánok egyaránt fogyaszthatják.
„A húsmentes golyó fejlesztési fázisában a legfontosabb célunk a hússzerű íz és textúra rekonstruálása volt, kizárólag növényi alapanyagok felhasználásával. Különféle összetevőket és módszereket próbáltunk ki és teszteltünk, és az eredménnyel nagyon elégedettek vagyunk” – mondja Sánta Krisztina, a budaörsi IKEA Áruház IKEA FOOD vezetője.
A húsmentes golyó az EU-ban 2020 augusztusától kapható; Észak-Amerikában, a Közel-Keleten és az ázsiai–csendes-óceáni térségben néhány hónappal később kerül az IKEA áruházakba.
Kapcsolódó cikkeink
Az IKEA a vásárlók oldalán állva több mint 2,1 milliárd eurót fektetett be az árak csökkentésébe
Ma az Ingka Csoport 39,6 milliárd eurós IKEA kiskereskedelmi forgalomról adott hírt…
Tovább olvasom >Az IKEA új kollekciója elhozza otthonainkba a svéd természetet
A gyermekeknek szóló, SKOGSDUVA kollekciót a varázslatos svéd erdők ihlették,…
Tovább olvasom >Itt az IKEA karácsonyi kalendáriuma: Drágulás és meglepetések
Az IKEA karácsonyi kalendáriuma, a „Vintersaga” idén is kapható a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újabb üzletet nyitott Szegeden a PENNY
Október 10-én Csongrád-Csanád vármegyében nyitotta meg legújabb üzletét a PENNY.…
Tovább olvasom >Adományozással ünnepli 100. áruházának nyitását a JYSK Magyarország
Október végén Debrecenben nyílik a JYSK legújabb áruháza, amely hazánkban…
Tovább olvasom >Izgalmas időszak a magyar csomagküldő piacon: kihívások és átalakulások a szektorban
A magyarországi csomagküldő cégek az elmúlt években számos kihívással szembesültek,…
Tovább olvasom >