Magazin: Hullámzó bárányárak

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 09. 21. 07:42

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) folyamatosan nyomon követi, és a rendszeres kiadványaiban közreadja a világ mezőgazdasági- és élelmiszeriparitermék-piacainak tendenciáit.
A KSH és az AKI Piaci és Árinformációs Rendszer (PÁIR) adatai­ból még a rövid távú kiskereskedelmi üzleti döntések előtt is érdemes pontosan tájékozódni.

A legutóbbi piaci jelentésükből kiderül, hogy az Európai Bizottság rövid távú előrevetítése szerint a közösség juh- és kecskehústermelése várhatóan nem változik számottevően 2018-ban az előző évihez képest, és 890 ezer tonna körül alakul, míg 2019-ben egy százalékkal haladhatja meg a 2018. évi mennyiséget. A KSH adatai szerint Magyarország juhállománya 1,164 millió egyed volt 2018. június 1-jén, egy százalékkal csökkent a 2017. júniusihoz képest, ugyanakkor 1,5 százalékkal nőtt a 2017. decemberihez viszonyítva. Az élő bárány exportja mennyiségben 20 százalékkal, értékben pedig nyolc százalékkal csökkent 2018 első négy hónapjában az előző év azonos időszakához viszonyítva. A kivitelből 89 százalékkal részesedő Olaszországba 21 százalékkal, Ausztriába 67 százalékkal kevesebb élő bárányt exportáltunk, ezzel szemben a Horvátországba exportált bárányok mennyisége 56 százalékkal nőtt.

Magyarországon a könnyű bárány ára 2018 első hét hónapjában csaknem nyolc százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A bárány ára idén is a szezonalitásnak megfelelően alakult: húsvét után csökkent, majd július elejétől nőtt. Az élénkülő kereslet hatására az árak további emelkedésére lehet számítani augusztus első felében.

***

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) júliusban megjelent rövid távú előrevetítése szerint a világ baromfihús-termelése 122,5 millió tonna lehet 2018-ban. Az Európai Bizottság rövid távú projekciója szerint az Európai Unió baromfihús-termelése 14,8 millió tonna lehet 2018-ban, 2019-re pedig további bővülés várható (+0,6 százalék) az idei évihez viszonyítva. Az Európai Bizottság adatai szerint az Unió baromfihúsimportja csaknem kilenc százalékkal 322 ezer tonnára csökkent, míg baromfihúsexportja tíz százalékkal 713 ezer tonnára nőtt 2018 első öt hónapjában az előző esztendő azonos időszakához viszonyítva. Az AKI vágási statisztikája szerint Magyarországon több mint 109 millió darab baromfit vágtak le 2018. január–júniusban.

***

A Budapesti Nagybani Piacon a 29. héten a belföldi kilogrammosan értékesített sárgarépa ára a vizsgált héten több mint a kétszeresére (300 forint/kilogramm) nőtt a tavalyi azonos hetihez képest. A kifutóban lévő cseresznye ára 1450 forint/kilogrammra emelkedett, míg a meggy ára a megelőző hat hétben csak egy szűkebb sávban, 312–365 forint/kilogramm között mozgott (a 29. héten 350 forint/kilogramm volt). A belföldi kajszi a 22. héten jelent meg a piacon 650 forint/kilogramm termelői áron, a 23–29. héten az ára (584 forint/kilogramm) 15 százalékkal volt magasabb az elmúlt év azonos időszakának átlagárához viszonyítva. //

Kapcsolódó cikkeink