Hullámvasútra kerültek az orosz bevásárlóközpontok

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 01. 20. 11:12

Azt elmúlt évek gyakorlata szerint Oroszországban az újévi hét hozta a legnagyobb kiskereskedelmi forgalmat, ugyanis az ortodox karácsony január 7-én kezdődik. Az idén azonban másként alakult. Az első idei összegzésekről a moszkvai Kommerszant közölt elemzést, s ebből kiderült, hogy a bevásárlóközpontok üzleteinek bevételei, a várttól akár harmadával elmaradtak.

moszkva-bevasarlokozpont

A Watcom elemzőcég adatai szerint a bevásárlóközpontok forgalma december 21-27 közötti időszakban az egy évvel ezelőttihez képest 1,5 százalékkal csökkentek, míg a két évvel ezelőtti adatoktól az elmaradás már 20 százalékos.

A csökkenés folytatódott idén is, az első héten 2016 kereskedelmi központok elvesztették vásárlók csaknem 8 százalékát. 2016-ban, ez egész orosz gazdaságot érintő alacsony olajár miatt, a negatív tendencia folytatódni fog, és a Gazdasági Minisztérium becslése szerint, a reáljövedelmek 3,7 százalékkal és a takarékoskodás miatt a kiskereskedelmi forgalom pedig 2,7 százalékkal csökken – írja Kommerszant. (munkatársunktól)

Kapcsolódó cikkeink