HR-szolgáltató: a munkavállalók többsége nem kapott fizetésemelést
A hazai munkavállalók többsége nem kapott fizetésemelést, ahol emelték a béreket, ott a munkáltatók többnyire maguktól tették az egyre növekvő megélhetési költségek miatt – közölte a Work Force HR szolgáltató kedden az MTI-vel.

A fővárosban a proaktív kezdeményezések csupán 27 százalékát utasították el, míg vidéken 72 százalékban bizonyultak sikertelennek a munkavállalóktól indított fizetésemelési kérelmek.
A munkaerő-kölcsönzéssel és munkaerő- közvetítéssel foglalkozó társaság mintegy 1000 hazai munkavállaló megkérdezésével készített felmérést az idén márciusban.
A közlemény szerint a válaszadók 41 százaléka kapott fizetésemelést, akik közül a megkérdezettek 30 százaléka nyilatkozott úgy, hogy munkáltatóik maguktól kezdeményezték az emelést anélkül, hogy ezt nekik külön kérvényezni kellett volna.
A felmérésből kiderült, hogy a fizikai munkavállalók többsége sikertelenül ugyan, de kért fizetésemelést, a szellemi dolgozók félénkebbek voltak, és csupán 23 százalékuk próbált magasabb bért igényelni munkaadójától.
A fővárosban a proaktív kezdeményezések csupán 27 százalékát utasították el, míg vidéken 72 százalékban bizonyultak sikertelennek a munkavállalóktól indított fizetésemelési kérelmek.
A megkérdezettek 52 százaléka az elmaradt béremelés ellenére sem tervezi, hogy a közeljövőben munkahelyet vált – írják a közleményben.
Czellecz Zoltán, a Work Force cégvezetője szerint egyértelműen látszik a visszajelzésekből, hogy a munkavállalói igények ellenére a munkáltatók többsége idén sem tud inflációkövető bérfejlesztést biztosítani.
A felmérés kitért az otthoni munkavégzés lehetőségére is. E tekintetben országszerte nagy eltérés mutatkozott: míg a budapestiek 45 százalékának van erre lehetősége, addig a vidéki válaszadóknak csupán 27 százaléka teheti meg, hogy távmunkában dolgozzon.
A Work Force Kft. 100 százalékban magyar tulajdonú társaság, 2003 óta foglalkozik munkaerő-kölcsönzéssel és munkaerő- közvetítéssel. Országszerte 9 irodával rendelkeznek, 300 ügyfél számára biztosítják folyamatosan a megfelelő munkaerő rendelkezésre állását.
Kapcsolódó cikkeink
GFM: soha ilyen alacsony még nem volt a regisztrált álláskeresők száma
A háborús idők ellenére az elmúlt 30 évben még soha…
Tovább olvasom >A logisztika és a kereskedelem területén dolgozik a legtöbb diákmunkás
A Prohuman Diákmunka iskolaszövetkezet szerint a diákmunkás átlagos órabérek 1700…
Tovább olvasom >Versenyelőnyhöz juttatja a vállalatokat a felnőttképzés
A folyamatos technológiai fejlődés és a változó gazdasági környezet fokozott…
Tovább olvasom >További cikkeink
Előzd meg a kiégést!
A Trade Marketing Klub nyári találkozója idén is kitekintő jellegű…
Tovább olvasom >A legnagyobb kihívás megtalálni a megfelelő munkatársakat! – Interjú Darren Darwinnal, a Hard Rock Hotel Budapest igazgatójával (X)
A budapesti Broadway szívében, a Nagymező utcában alig egy évvel…
Tovább olvasom >Június másodikáig szankciómentesen benyújthatóak a felügyeleti díj bevallások
A Nébih tájékoztatja az élelmiszerlánc szereplőket, hogy a jelenleg tapasztalt…
Tovább olvasom >