A szülő reagálása a gyerek túlsúlyára

Szerző: trademagazin Dátum: 2021. 01. 28. 09:00

Szakemberek szerint a gyerekek közötti elhízás elleni harcot hátráltatják azok az anyák, akik nem hajlandóak belátni, hogy gyermekük túlsúllyal küzd. A legtöbb anya hajlamosabb azt elismerni, hogy ő maga elhízott, mint azt, hogy gyermeke az lenne – olvastuk a mipszi.hu-n.

 

A könnyebb út letagadni a problémát

Írországi kutatók közel 8000 anyát és kilencéves gyerekeit kísérték figyelemmel, és azt tapasztalták, hogy míg az anyák saját testsúlyukkal kapcsolatban többnyire őszinték és pontosak voltak, addig a túlsúlyos gyermeke testalkatát csupán 17 százalék látta reálisan. Kieran Dowd, a Limerick Egyetem munkatársa azért tartja aggasztónak, hogy az anyák nem érzékelik gyermekeik súlyproblémáit, mert ebből az következik, hogy nem is keresnek rá megoldást, így aztán a gyerek tizenévesen és felnőttként is tovább fog hízni. A felmérés során az anyák egy százaléka volt alacsony, 47 százalék normál súlyú, 32 százalék túlsúlyos, 20 százalék pedig elhízott. A fiúk közül 78 százalék volt egészséges súlyú, 17 százalék túlsúlyos és 5 százalék elhízott, míg a lányoknál ezek az arányok 70, 22, illetve 8 százalék. Az elhízott anyák 60 százaléka helyesen látta saját súlyát, ám elhízott gyermekét már csak 17 százalék látta reálisan. Érdekes módon a túlsúlyos vagy elhízott lányok esetében az anyák kevésbé ismerték el gyermekük súlyproblémáját, mint a hasonló súlyú fiúk esetében.
Dustin Duncan, a New York Egyetem Orvosi Iskolájának népegészségügyi kutatója szerint első lépésként azt kellene elérni, hogy a szülők belássák: gyermekük elhízása egy valós egészségügyi probléma, ami ellen tenni kell. A szakember szerint az anyák gyakran azért nem látják reálisan gyermekük súlyát, mert nem az objektív táblázatokban szereplő méretekhez viszonyítják őket, hanem az osztálytársakhoz vagy szomszédokhoz, akik többnyire ugyanolyan túlsúlyosak. Illetve arról is szó lehet, ha egy anya elismeri, hogy gyermeke elhízott, akkor úgy érzi, tennie is kellene ellene valamit, ezért inkább a könnyebb utat választja, és egyszerűen letagadja a problémát. A kutatók azt tanácsolják, hogy a szülők rendszeresen ellenőriztessék gyermekük testsúlyát a háziorvossal, és beszéljenek nyíltan az esetleges súlyproblémákról, mert így együtt kidolgozhatnak egy olyan stratégiát, mellyel segíteni tudják a gyermekeket az egészséges testsúly elérésében és megőrzésében.

Kapcsolódó cikkeink