Hogyan alakul a mezőgazdasági termékek ára?

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 04. 07. 11:50

Húsvét után megindulhat a sertéshús árának mérsékelt csökkenése. A zöldség-gyümölcs ágazatban viszont óriási a bizonytalanság – olvasható a nepaszava.hu-n.

A közeljövőben nemigen lehet számítani a zöldségek és gyümölcsök árának csökkenésére, sőt február vége, március eleje óta ennek éppen ellenkezője tapasztalható. A nagybani piacon például egy kiló burgonya ára 150-160 forintról a március végére több mint a kétszeresére nőtt, és elérte a 335 forintot. Hasonló történt a sárgarépával is, amelynek ára 150 forintról 300 forintra ugrott, a petrezselyemgyökér kilója pedig 450 forintról startolva meg sem állt 900 forintig, de a többi zöldség is drágult. A zöldséges standokon az árak rövid idő alatt átlagosan 10-25 százalékkal emelkedtek.

A gyümölcsárak alakulásában, mint az ágazatban általában, jelenleg nagy a bizonytalanság. Az 50-60 évvel ezelőtti állapotokhoz képest 2-3 héttel is korábban kezdődik a virágzás a gyümölcsösökben, s ez érzékenyebbé teszi az ágazatot a fagykárra. Rossz tréfa volt az április 1-jére virradó – és további néhány napon ismétlődő – kemény hajnali fagy, amely a február végit követte.

A károk igen eltérőek területtől és gyümölcsfajtától függően. A legnagyobb veszteséget a kajszibarack szenvedte el. Egyes becslések szerint a kedvelt gyümölcsből az átlag felénél is kisebb termés lehet. Az őszibaracknál számít a termőterület és a fajta is, így ott talán kisebb lesz a veszteség. Az elmúlt napok időjárása a korai érésű cseresznyéseiben is eltérő mértékűek a károk. Az almások és szilvások eddig nagyjából megúszták a jelentősebb fagykárokat.

A fagy, a jégkár, az aszály, a a fóliásokban, üvegházakban átlagosan a termés 5-10, a szabadföldi zöldségeknél 25-30, de a gyümölcsösökben akár ennél is nagyobb mértékű pusztítást okozhat.

Az áremelkedéseket nem csak a természeti csapások okozzák. Nagyod drágult az élőmunka, például a napszám a tavalyi 900-1200 forintos átlagról 1000-1600 forintra emelkedett. A fogyasztói árakra emellett hatással lehet, hogy az enyhe tél kedvezett a zöldségek, gyümölcsök kártevőinek a túlélésben. Ez többletköltséget jelent a növényvédelemben. Ugyancsak rossz hír, hogy a koronavírus-járvány miatt legnagyobb bajban lévő Olaszországból és Spanyolországból sok kertészeti segédanyagot importálnak a magyar termelők. Minél később normalizálódik a helyzet, annál inkább elhúzódhat a válság hatása az agrárkereskedelemben is. Az egyre gyengülő forint, a 350-360 forint közötti euró árfolyam ugyancsak tetézi a magyar termelők gondjait.

A kőolaj árának mélyrepülése kedvező hatással lehet a szektorra, miután az egyik legnagyobb gázolajfelhasználó a mezőgazdaság. A műtrágyagyártás jórészt szénhidrogén alapú, itt is hathat az árakra. az olcsóbb olaj.

Újabb költségelem a koronavírus-járvány elleni védekezés. A fóliásokban, üvegházakban rendszeresen mérik a dolgozók hőmérsékletét, szigorú szabályok érvényesek a kertészetben a mozgásra. A szájmaszk, védőkesztyű folyamatos cseréje, a fertőtlenítőszerek is növelik az önköltséget, s ez a primőrök árába is beépül. Ha drámai áremelkedésre talán nem is kell számítani, de már az is eredmény lesz, ha a tavalyi árakon, vagy valamivel drágábban kínálják majd a korai zöldséget, gyümölcsöt – mondta Ledó Ferenc, a FruitVeb Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke. aki úgy látja, hogy húsvét után a zöldség-gyümölcs ellátás egyes fajtákból már teljesen hazai forrásokból is megoldható lesz.

A mezőgazdasági vállalkozások egyik legnagyobb gondja változatlanul a munkaerőhiány. Míg korábban az átlagosan 40 ezer alkalmi mezőgazdasági munkás jelentős része Romániából, Erdélyből érkezett, rájuk most nem számíthatnak a hazai gazdák. A két ország megegyezett ugyan abban, hogy a határ két oldalán 30 kilométeres sávból „ingázhatnak” az emberek, ez a távolabbi területeken gazdálkodók gondjait nem oldja meg.

Márpedig április első hetében indulna a spárga szezon. Az összesen 1400 – 1500 hektárnyi ültetvényen a munkák eltarthatnak május közepéig – ha lesz elegendő munkás kéz. Ezzel szinte egy időben kezdődne a hidegfóliás paprika ültetés, és a hónap utolsó harmadától pedig megindul a fóliás szamóca szüret, ami szintén nagyon kézimunka igényes – tette hozzá Led Ferenc. A Burgenlandból hazatérő magyar munkavállalók közül csak kevesen juthatnak jövedelemhez a mezőgazdaságból, mert éppen a nyugat-dunántúli régióban kevés élőmunkaigényes ágazat maradt. A termelők igyekeztek átállni olyan kultúrákra, ahol a munkák egy része legalább gépesíthető volt, mert a munkaerőt felszívta az autóipar, a szolgáltatás, és a vendéglátás-turisztika. E szektorok átmenetileg munka nélkül maradó dolgozóinak jó esély a jövedelemszerzésre a mezőgazdaság, de az egyetemisták is érdeklődnek. A munkáltatók és a reményéli munkavállalók a FruitVeb honlapján találkozhatnak.

Újkeletű gond, hogy nagyjából két hétre való csomagolóanyag van készleten, aminek nagy részét Olaszországból importálják a mezőgazdasági cégek és élelmiszer-feldolgozók – tudta meg a Népszava.

A meteorológiai jelentések szerint szerda hajnalban a fagyzugos helyeken mínusz 11 Celsius fokot is mértek. Boros Gergő Balaton déli partján található ültetvényén ugyan nem mutatott ilyen értéket a hőmérő, de azért szükség volt a paraffingyertyás védekezésre, ami 3-4 Celsius fokkal emeli a fáknál a hőmérsékletet.

Kisugárzásos volt az április eleji fagy, így van remény, hogy sikeres lesz a védekezésünk, de ha széllel érkezett volna, esélyünk sem lenne – mondta a lapunknak a termelő, aki 35 hektáron szinte kizárólag kajszibarackot termeszt. A gazdaságban idén másodszor kellett védekezni a fagy ellen, de akadnak ültetvények, ahol már negyedszer is rákényszerültek, mégis elfagyott a kajszijuk. Boros szerint idén átlagosan 20-30 százalékos is lehet a hazai kajszibarack termés kiesés. Azok a termelők, akik elmulasztották a védekezést, lemondhatnak a 2020-as szüretről.

Boros elmondta, van olyan fajtájuk amin a védekezés sem segített, elfagytak a virágok, míg más típusokba alig harapott a fagy. Ám most csak a virág fagyott el. Ha a fán a fagykár nem haladta meg az 50 százalékot, akár az átlagos termést is hozhat.

Tavaly a gazdaság jószerivel alig talált alkalmas munkaerőt a szüretre. A dunántúli régiókban itthon is több munkaalkalom volt és a Lajtán túlra is sokan ingáztak. A koronavírus-járvány most alaposan átrajzolhatja a munkaerőtérképet is.

Tavaly drágult a szállítás, ám idén ez alapjaiban változhat, mert csökken a kereslet. Sok kamionos átáll a hűtős fuvarra, ami a kínálatot növeli, s a gázolaj ára is meredeken zuhant.

A Somogy megyei gazdaság egy 600 hektáros integráció tagjaként főleg Németországba, Ausztriába, Svájcba szállít, de jut az ízletes gyümölcsből Lengyelországba és Szlovákiába is – jegyezte meg Boros Gergő. A határzárak nem érintik a hűtős fuvarokat. Gondot az okozhat, ha egyes városokat helyeznek karanténba, mert akkor akadozhat a csomagolóanyag utánpótlás. Egyes növényvédőszer szállítmányokról máris tudni, vagy késve, vagy sehogyan nem érnek ide, mert zárlat alá helyezték azt a németországi települést ahol gyártják.

Bár az afrikai sertéspestis (ASP) járvány még nem ért véget, a koronavírus okozta világválság miatt kialakult szállítási nehézségek jelentősen megnehezítették az ASP-vel leginkább fertőzött Kínába irányuló sertéshús exportot. Ez máris érezteti hatását az európai piacokon. Ha lassan is, de megindult az élősertés, illetve malac árának csökkenése. Ez a folyamat valószínűleg húsvét után némileg felgyorsulhat. Így nagy eséllyel a legnépszerűbb sertéstőkehús-féleségek, az oldalas, comb, a tarja, a karaj kilónkénti átlagára elhagyhatja a 2000 forint fölötti tartományt.

Elérte az élősertés ár a csúcspontot, ami kilónként átlagosan meghaladta a 650 forintot is, ami majd a kétszerese a sertéspestis előtti időszakhoz képest.

Az állattartó telepeket a koronavírus miatt bevezetett fertőzés megelőzését célzó előírások nem érintik olyan érzékenyen, mint más ágazatokat, mert eddig is rendkívül szigorú higiéniai előírások voltak érvényesek – nyilatkozta a Népszavának Raskó György agrárközgazdász, lajoskomáromi agrárvállalkozó. A dolgozóknak eddig is kötelező volt a műszak előtti és utáni a tisztálkodás, a ruházat fertőtlenítése.

Az ágazat nagy vesztesei azok a termelők, akik az olasz exportra szánt húsvétibárány-tenyésztésre specializálódtak. Szinte teljesen leállt a kiszállítás. Ha a veszélyhelyzet elhúzódik nyárig, a pecsenyebárány piacon is hasonló gondok várhatók. A bennragadt készletek miatt máris kilónként 150-180 forinttal csökkent az élőbárány kilónkénti átvételi ára, ami átlagosan 20-25 százalékos árzuhanást jelent.
A legtöbb állattenyésztő ágazatban azonban nem várható érdemi veszteség, illetve válsághelyzet. (Bihari Tamás, nepszava.hu)

Kapcsolódó cikkeink