Hétfőtől lehet regisztrálni a turizmus világnap budapesti programjaira

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 09. 05. 10:37

A Turizmus világnapja alkalmából a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) immár második alkalommal turisztikai nyílt napot szervez partnereivel szeptember 27-én, amelynek eseményeire hétfőtől regisztrálhatnak az érdeklődők – közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.

A BFTK ezzel az eseménnyel Budapest turisztikai szolgáltatásait, attrakcióit és kulturális értékeit kívánja népszerűsíteni, megismertetni.

A nyílt naphoz idén több mint 30 programmal csatlakoztak a budapesti turisztikai szolgáltatók – emelték ki a közleményben. Tavaly az első nyílt napon 20 esemény várta az érdeklődőket.

A programban a jelentkezők az idén megismerkedhetnek például az Aquaworld élményfürdővel, a Csodák Palotájával, de templomi tárlatvezetés, előadás a katolikus templomok jelképeiről és templomi koncert is szerepel a kínálatban. A vállalkozó kedvű jelentkezőket várják egy romkocsmába szabadulós játékra vagy a Lázár Lovasparkba sétakocsikázásra. A budapesti városnéző séták mellett, több múzeumi látnivalóval is szolgál a nyílt nap, köztük olyan nem szokványos lehetőséggel, mint például jógázás egy galériában.

A programok nagy része ingyenes, más részük kedvezményes, azonban a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a www.budapestinfo.hu/hu/turizmus-vilagnapja oldalon lehet.

Az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) kezdeményezésére a turisztikai ágazat 1980 óta minden évben szeptember 27-én ünnepli a turizmus világnapját. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink