Hétfőtől ezért indul zarándoklat a Balatonra
Milánó, Bécs és Balatongyörök is csatlakozott az európai kampányhoz.
Róma után a Balatonon is megkóstolhatjuk azt a különleges vatikáni fagylaltot, aminek a Halleluja nevet adta kitalálója, egy olasz fagylaltmester. A jótékonysági célt is szolgáló kampány a Balatoni Turizmus Szövetség várakozásai szerint jelentős turisztikai növekedést hozhat a régiónak.
A Halleluja a 2025-ös jubileumi szentév hivatalos édessége, Vincenzo Squatrito, az olasz kézműves fagylaltmesterek Oscar-díjával kitüntetett szicíliai cukrászmester kreációja. Vincenzo 1994 óta vezeti ikertestvérével a családi cukrászatot, évente 54 féle fagylaltot kínálnak vendégeiknek. A mostani, vatikáni édesség a pirított mogyoró és csokoládé különleges kombinációja március 23-tól a Vatikánban, a Szent Péter tér közelében, március 24-től pedig Európa több mint 250 városában, köztük a Balatonnál is elérhető. Magyarországon a balatongyöröki Promenád Kávéház, a tavalyi év Balaton Fagyija győztese volt az első csatlakozó a kampányhoz. Náluk az első tégely minden második gombóca jótékony célt szolgál, az ebből származó bevételt a helyi templomnak ajánlották fel.
„A régióból csatlakozott még az akcióhoz a Balatonmáriafürdőn található Florida fagylaltozó is, így a déli és az északi parton egyaránt található majd olyan cukrászda, ahol a spirituális és a gasztronómiai élményekre vágyó turisták megkóstolhatják a Vatikán fagylaltját”
– mondta Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke.
A balatoni cukrászdák mellett székesfehérvári és érdi fagylaltozók is részt vesznek a kampányban, ami jelentős forgalomnövekedést ígér. Nem csak a magyar, hanem az olasz szakértők is úgy vélik, hogy a Halleluja fagylalt hozzájárulhat a turisztikai szezon meghosszabbításához, és a tavaszi időszakban is több turistát vonzhat a Vatikánba. A fagylalt jótékonysági célokat is szolgál, a bevétel egy részét rászorulóknak ajánlják fel.
Az idén 12. alkalommal rendezik meg májusban a Balaton Fagyija versenyt, ahol a Balaton környéki fagylaltozók helyi alapanyagokból készült kreációikkal versenyeznek. A vatikáni esemény és a Balaton Fagyija választás közös pontja a minőségi fagylaltkészítés ünneplése, a helyi értékek hangsúlyozása, a turizmus népszerűsítése, valamint a minőség és a kreativitás díjazása. A tavalyi Balaton Fagyija versenyről több mint 120 cikk jelent meg, ami jelentősen növelte a résztvevő cukrászdák forgalmát. Hasonló eredményre számítanak az idei szezonban is a Balatonon.
Kapcsolódó cikkeink
Átláthatóbb árak az Airbnb-n: globálisan bevezetik a teljes költséget mutató rendszert
Mostantól világszerte minden felhasználó számára alapértelmezetté válik az Airbnb-n a…
Tovább olvasom >Balatoni Turizmus Szövetség: kiemelkedő forgalomnövekedést hozhat a húsvéti hosszú hétvége a Balaton régióban
A szállodák előfoglalási adatai szerint a Balaton régió turizmusában kiemelkedő…
Tovább olvasom >A Magyar Fagylalt Napján idén több száz cukrászdában várják a családokat
2025. május 8-án ismét megrendezik a Magyar Fagylalt Napját, amikor…
Tovább olvasom >További cikkeink
A gazdálkodókban bíznak a legjobban
Az EIT Food Consumer Observatory legfrissebb, 2024-es Food Trust Reportja…
Tovább olvasom >Coccolino Wonder Wash mosógél
A Coccolino Wonder Wash megoldást kínál a felgyorsult mindennapokra: az…
Tovább olvasom >BMI: mérsékelt bővülés februárban
A 2024. évi tavaszi időszak mérsékelt bővülését követően június óta tartós…
Tovább olvasom >