Milliárdokból mentenék a bajban levő húsüzemeket

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 01. 04. 14:10

A Magyar Nemzet úgy tudja, megközelítőleg öt és fél milliárd forintot fordíthatnak az érintett önkormányzatok a kaposvári, a pápai és a gyulai húsüzem feltőkésítésére, az utóbbiról hétfőn tárgyalnak.

Piaci ágazati információk szerint az érintett önkormányzatok körülbelül hétmilliárd forintot fordítanak a hitelszűkében szenvedő cégek megmentésére. A lapnak nevük elhallgatását kérő önkormányzati alkalmazottak azt mondták, hogy a kaposvári gyár 2,3 milliárd, a gyulai 1,7 milliárd, a pápai pedig megközelítőleg 1,5 milliárd forintban részesülhet, ami mintegy 5,5 milliárd.

A húsipari cégek megmentését kormányzati szinten koordináló Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára a pontos összeget üzleti titokra hivatkozva nem kívánta elárulni.Azt viszont megerősítette, hogy hétfőn ül tárgyalóasztalhoz Gyula város vezetésével, a húsüzem korábbi vezetőivel és a társaság felszámolójával. Reményei szerint ezen az összejövetelen eldőlhet, milyen lépéssorozattal válhat tulajdonossá az önkormányzat a felszámolás alatt álló társaságban – írja a Magyar Nemzet nyomán a tozsdeforum.hu.

Kapcsolódó cikkeink