Hét piacról vonul ki az Uber Eats

Szerző: Tisza Andrea Dátum: 2020. 05. 15. 14:30

Kivonul az Uber Eats a Cseh Köztársaságból, Egyiptomból, Hondurasból, Romániából, Szaúd Arábiából, Uruguayból és Ukrajnából. Az Egyesült Arab Emirátusokban lévő vállalkozást a cég saját tulajdonában álló Careemnek adja át.

Az Uber szóvivője szerint a változásoknak semmi köze nincs a koronavírus-járványhoz, sokkal inkább stratégiai célt szolgálnak: a cég igyekszik minden piacán első vagy második helyezett lenni, s ennek megfelelően egyes piacokba befektet, míg másokról kivonul. Az érintett piacok az Eats 2020. első negyedéves adózás előtti (EBITDA) veszteségének 4%-át adták.
Az Ubert ismerő egyik forrás szerint így a cég új üzleti területekre – élelmiszer és házhozszállítás – összpontosíthat, ugyanis az egészségügyi veszélyhelyzet negatívan érintette az ételkiszállítási üzletágat, míg az élelmiszer-értékesítés terén felfelé ívelő trend rajzolódik ki. Az Uber emiatt együttműködésre lépett a francia Carrefourral és spanyol, valamint brazil élelmiszerláncokkal is.

Kapcsolódó cikkeink