Hermann Zsuzsanna a Trade Magazin főszerkesztője kérdez Ács Tamástól a Magyar Márkaszövetség elnökétől

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 06. 17. 08:00

Nemrég tartotta tisztújító közgyűlését az idén ősszel 15 éves Magyar Márkaszövetség. A 60 tagvállalatot és 1300 milliárd forint forgalmat képviselő szervezet új elnökévé Ács Tamást, a Mars Magyarország ügyvezetőjét választották. Hogyan foglalná össze a közgyűlést, mit várnak az idei évtől, a kormányváltástól, mi lesz első dolga frissen megválasztott elnökként?Frissen megválasztott elnökként első dolgom köszönetet mondani tagtársaimnak a bizalomért. A közgyűlésünk zárt ülésen ejtette meg a tisztújítást, fogadta el a tavalyi éves beszámolót. A válság dacára bővülő tagsággal, pozitív szaldóval értünk el jó eredményeket. A releváns jogszabályokat véleményeztük, ha kellett, alakítottuk. A tisztességtelen forgalmazói magatartást tiltó törvénnyel kapcsolatban komoly szakvéleményeket rendeltünk meg tagjainknak neves jogi és adótanácsadó cégektől, az illetékes hatósággal is egyeztettünk. A válság miatt inkább a gyakorlatias kérdésekre koncentráló rendezvényeink voltak sikeresek, így a Nielsennel közös workshopok. Tavaly is sok energiát fektettünk a gyártó-kereskedő afférok kezelésébe – kiemelném azt az ügyet, amikor az Önszabályozó Reklámtestület etikai eljárásában sikerült megállapodnunk egy kereskedelmi lánccal, hagyjanak fel a szerintünk jogsértő, a márkagyártók érdekeit sértő reklámjaikkal.

A közgyűlés nyílt részének fő témája a fogyasztóvédelem volt. Ezzel már a tavalyi közgyűlésünkön is foglalkoztunk, akkor a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségével kötöttünk együttműködési megállapodást. Idén a kormányváltás is indokolta, hogy politikust kérjünk fel előadónak Koszorús László képviselő személyében, aki a Fidesz fogyasztóvédelmi szakpolitikáját alakította. Ebben semmi ördöngösség, titkolnivaló nincsen, mi elmondtuk, hogyan látja ezt a kérdést az iparágunk, milyen változásokat tartanánk célszerűnek, ő meg kifejtette a kormányzati elképzeléseket, vagyis azt tettük, ami normális lenne egy normális országban: folyamatos, konstruktív, transzparens párbeszédet folytattunk. Egyetértettünk, a fogyasztóvédelem ne legyen szociális kérdés, ne legyen állami bevételnövelő eszköz.

Persze minden elképzelés annyit ér, amennyire megvalósul. Az sem mindegy, milyen programot tesz le az asztalra az új kormány. Mik az elképzelések a kereslet felpörgetésére, van-e állami akarat, eszköz az eladások zuhanásának csillapítására? Kérdés, milyen minisztériumok, hivatalok lesznek, hova tartozik a kereskedelem, az élelmiszeripar? Egyelőre folyamatosan monitorozunk, a kormányprogramra hivatalosan is reagálunk majd. De proaktív módon is kezelünk témákat, ha lehet ráhatásunk, miért ne próbáljuk már a legelején bemutatni szakmai álláspontunkat? Aztán az állami struktúrák véglegesítése után mi is üzemszerűbben tudjuk végezni lobbitevékenységeinket, beindul a napi aprómunka.

Prioritásaink változatlanok, továbbra is olyan üzleti környezetben szeretnénk működni, amelyet a tisztességes verseny és az értékteremtés jellemez. A konkrét céljainkat korábban az Agenda 2010 nevű tervben rögzítettük. Most elhúzódó válság van, kormányváltás van, vagyis a lehető „legjobb” alkalom arra, hogy ezt a tervet, elért eredményeinket értékeljük, frissítsük, egyben megalkotva az új középtávú kereteket. Az új szövetségi projektekben hangsúlyosabban kell demonstrálni a márkagyártók értékteremtő folyamatait, hozzájárulásunkat a hazai gazdaság gyarapodásához, a fogyasztók jobb, egészségesebb, hatékonyabb választási lehetőségeihez. Azt kell bemutatnunk, hogy a márkaépítés során több érték teremtődik a gazdaságban és a társadalomban, mint egy noname termék esetében. Emellett a gyártói márka és a saját márka közti különbséget is végre helyre kellene tenni, főleg versenyjogi szempontból. Ide kapcsolódik a márkaszövetség érdekvédő funkciója is, a szállítói érdekképviselet. A jövőben is azon leszünk, minél kevesebb feszültség legyen a kereskedő és a szállító között. Ha azonban jogsérelmet tapasztalunk, lépni fogunk, ehhez megvannak a szükséges jogi és egyéb eszközeink.

Összefoglalásul, ma a gyártók és a kereskedők nagyon nehéz üzleti környezetben próbálnak meg fejlődni, megmaradni. Emellett a szabályozási környezetünkben is turbulens változások várhatóak. Ezek egy része üdvözlendő, ilyenek a fogyasztást serkentő lépések, de várhatóak üzletileg negatív dolgok is. Ilyen helyzetben zárni kell sorainkat, ezt tesszük egyénileg cégeinknél, de ezt tesszük a márkaszövetségben is. Elnökségem alatt azon leszek, hogy gazdasági súlyunkat, közös lobbierőnket a lehető leghatékonyabban használjuk ki tagságunk érdekében.

Kapcsolódó cikkeink