A Henkel erős első negyedévi teljesítményről számol be

Szerző: Trademagazin Dátum: 2017. 05. 11. 10:09

Az árbevétel 5,064 milliárd euróra nőtt, ezzel először haladta meg az öt milliárd eurót: névleges növekmény + 13,6%,
a szerves növekedés +4,0 %

· Két szemjegyű növekedés az üzemi eredményben*: +13,8%-kal 854 millió euróra

· További javulás az árbevétel arányos megtérülésben (EBIT marzs)*: +10 bázisponttal 16,9%-ra

Az elsőbbségi részvények hozama is kiváló teljesítményt mutatott*: +11,0%-al 1,41 euróra

„A Henkel a rendkívüli kihívást jelentő piaci környezet ellenére is erőteljes teljesítményt mutatott fel az első negyedévben. A fogyasztói áruk piacait a reklám és árverseny nyomásának fokozódása jellemezte. Képesek voltunk árbevételünket és nyereségünket is jelentős mértékben növelni és ez a korrigált árbevétel arányos megtérülésre is kihatott. A csoport idén először ért el 5 milliárd eurót is meghaladó negyedéves forgalmat. A korrigált üzemi nyereségünk is soha nem látott magaslatokba szárnyalt. Mindhárom üzletágunk és minden régiónk kivette a részét a sikeres fejlődésből és a kiváló bevételekből” – mondta a Henkel igazgatóságának elnöke, Hans Van Bylen.

„Ez az erős teljesítmény vezető márkáinknak és újításainknak, az ügyfelekre és fogyasztókra irányuló fokozott figyelmünknek, a digitális működés felgyorsulásának valamint rendkívül elkötelezett nemzetközi csapatunknak köszönhető. Portfoliónkat is tovább erősítettük és két rendkívül vonzó akvizíciót is végrehajtottunk” – tette hozzá Hans Van Bylen.

A 2017-es pénzügyi évről Hans Van Bylen az igazgatóság elnöke a következőket mondta: „Úgy véljük, az idei évben még megmarad a rendkívül változékony és bizonytalan piaci környezet. Az árfolyam ingadozások is várhatóan folytatódni fognak, az alapanyagok árai pedig valószínűleg emelkednek majd. Azzal is számolunk, hogy a fogyasztói javak piacain a reklám és árverseny is tovább fokozódik. Mindazonáltal elkötelezettek vagyunk a sikeres fejlődés folytatásában.”

A nagy kihívást jelentő környezet ellenére a Henkel megerősítette a folyó pénzügyi évre vonatkozó előrejelzést: „A 2017-es pénzügyi év egészére 2-4 százalék közötti szerves árbevétel-növekedést várunk. Várakozásaink szerint a korrigált árbevétel-arányos megtérülés (EBIT-marzs) 17 százalék feletti értékre nő, az elsőbbségi részvények korrigált hozamának növekedése pedig 7-9 százalék között lesz” – tette hozzá Hans Van Bylen.

Az árbevétel és az eredmény alakulása 2017 első negyedévében

Az 5,064 milliárd eurós teljes árbevétel 2017 első negyedévében új rekordot és egyúttal 13,6 százalékos nominális növekedést jelent az előző évi első negyedévhez képest. A kedvező árfolyamváltozások 1,1 százalékban járultak hozzá az emelkedéshez. A felvásárlások és eladások hozzájárulása 8,5 százalék volt, ami főként a The Sun Products Corporation akvizíciójának köszönhető. A szerves árbevétel-növekedés, amely nem tartalmazza az árfolyamhatások és a felvásárlások/befektetés-megszüntetések hatását, 4,0 százalékos volt.

A szerves árbevételek növekedéséhez az összes üzletág hozzájárult. Az Adhesive Technologies üzletág rendkívül erőteljes, 5,5 százalékos szerves árbevétel-növekedést könyvelhetett el. A Beauty Care üzletágban a szerves árbevétel 2,3 százalékkal nőtt. A Laundry & Home Care üzletág erős, 3 százalékos szerves árbevétel-növekedést ért el.

A fejlődő piacok továbbra is jelentős, az átlagosnál magasabb, 6,7 százalékos aránnyal járult hozzá a cégcsoport szerves árbevétel növekedéséhez, míg a fejlett piacokon szintén sikerült jó, 2,1 százalékos eredményt elérni a szerves növekedés terén.

A Henkel az összes régióban szerves árbevétel növekedéséről számolhatott be: Nyugat-Európai árbevétele 1,8 százalékkal növekedett. Kelet-Európában a növekedés aránya 4,4 százalék volt. Afrika és a Közel-Kelet területén az árbevétel 2,2 százalékkal lett magasabb. Az Észak-Amerikai régió értékesítései is 2,9 százalékos növekedést mutattak. Latin Amerika 8,2 százalékos eredményt ért el és az Ázsia-Csendes-óceáni régió árbevételei 9,1 százalékkal lettek magasabbak.

A korrigált üzemi eredmény (EBIT) 13,8 százalékkal 854 millió euróra nőtt. Ehhez a remek teljesítményhez mindhárom üzletág hozzájárult.

A korrigált árbevétel-arányos megtérülés 0,1 százalék ponttal 16,9 százalékra nőtt.

Az elsőbbségi részvények korrigált hozama 11,0 százalékkal, 1,27 euróról 1,41 euróra emelkedett.

A nettó forgótőke árbevételhez viszonyított aránya 0,5 százalékponttal 4,9 százalékra javult.

A Henkel 2017. március 31-i nettó pénzügyi pozíciója -1,961 millió euró volt. (2016. December 31-én ez az érték -2,301 millió euró volt). A 2016. év végéhez képest történt változás főként a pozitív szabad készpénzforgalomnak tudható be.

Az üzletágak teljesítménye

Az Adhesive Technologies üzletág rendkívül erős, 5,5 százalékos szerves árbevétel-növekedést ért el az első negyedévben. A nominális árbevétel 7,1 százalékkal 2,295 milliárd euróra növekedett. A korrigált üzemi eredmény növekedése 10,5 százalékot tett ki és elérte a 415 millió eurót. A korrigált árbevétel arányos megtérülés igen erős növekedést, 18,1 százalékos többletet mutatott.

A Beauty Care üzletág az első negyedévben kitűnő, 2,3 százalékos javulást ért el a szerves árbevétel terén. Névleges számokban ez 6,4 százalékos növekedést jelent 1,011 milliárd euróra. A korrigált üzemi eredmény az előző negyedévhez képest, 7,4 százalékponttal 169 millió euróra növekedett. A korrigált árbevétel-arányos megtérülés is kedvezően alakult, 16,7 százalékra emelkedett.

A Laundry & Home Care üzletág erőteljes szerves növekedést mutatott fel az első negyedévben, 3 százalékkal nőtt. Ez névértéken 29,5 százalékos növekedéssel az előző év azonos időszakához képest 1,726 milliárd eurót jelentett. A korrigált üzemi nyereség 22,8 százalékkal, 298 euróra nőtt, míg a korrigált árbevétel-arányos megtérülés 17,3 százalék volt. A The Sun Products Corporation akvizíciója jelentős mértékben járult hozzá mind az árbevételhez, mind az üzemi nyereséghez.

A rendkívül vonzó akvizíciók tovább erősítik a portfóliót

A Henkel megállapodást írt alá a GCP Applied Technologies teljes Darex Packaging Technologies üzletágának a megvásárlásáról, és megállapodása van arra is, hogy megszerezze a Nattura Laboratorios nevű mexikói hajápolási cikkeket gyártó céget.

A 2017. évre vonatkozó előrejelzés megerősítése

A Henkel megerősíti a 2017. évre vonatkozó kilátásokat. A cég 2 és 4 százalék közötti szerves árbevétel-növekedést vár, és arra számít, hogy mindegyik üzletágnál ilyen mértékű növekedést ér el. A korrigált árbevétel-arányos megtérülés (EBIT) a Henkel várakozásai szerint az előző évhez viszonyítva körülbelül 17 százalékra emelkedik. A Henkel az elsőbbségi részvények korrigált hozamának 7 és 9 százalék közötti növekedésére számít.

Kapcsolódó cikkeink