Helyi kórházaknak segítenek a Tesco áruházai

Szerző: Trademagazin Dátum: 2021. 04. 30. 08:47

Gyakran mondják, hogy a segítőknek is kell a segítség, ami a járvány alatt életeket mentő egészségügyi dolgozókra fokozottan érvényes. A sűrű műszakokban, megfeszítetten munkájukat végző kórházi, rendelőintézeti vagy éppen mentős szakembereknek minden támogatás jól jön, ami megkönnyíti a munkát vagy a szünetekben a felfrissülést. A Tesco ezért országosan támogatja az egészségügyi intézményeket, és áruházainak településenként 50 ezer forintot biztosít arra, hogy olyan termékeket adományozzanak a közelükben működő Covid-osztályokon dolgozóknak, amire igazán szükségük van.

„A koronavírus-járvány a frontvonalban dolgozóknak óriási kihívást és hatalmas megterhelést jelent, amit kollégáink a saját bőrükön is tapasztalnak. Éppen ezért szeretnénk egy kis figyelmességgel meghálálni azok munkáját, akik nap mint nap emberfeletti teljesítményt nyújtva gondoskodnak beteg rokonainkról és ismerőseinkről. A Tescónál célunk, hogy minél többet adjunk vissza azoknak a közösségeknek, ahol munkatársaink és vásárlóink élnek, ezért a járvány első két hullámában is segítettük őket ahol és amiben csak tudtuk, most pedig településenként 50 ezer forintos keretet kínálunk áruházainknak arra, hogy támogassák a helyi egészségügyi intézmények munkáját. A településeken az áruházak felveszik a kapcsolatot a kórházakkal, és az igényeiknek megfelelően állítják össze az adománycsomagokat, amelyeket személyesen adnak át. Eddig több mint 20 üzletünk nyújtott támogatást Tiszaújvárostól Siklóson át Sopronig. Büszke vagyok rá, hogy kollégáink a saját megfeszített munkájuk mellett másokra is gondolnak, és lelkesen szervezik az adományozásokat” – mondta Hevesi Nóra, a Tesco-Global Zrt. kommunikációs vezetője.

A Tesco áruházak munkatársai általában szénhidrátdús termékekkel, gyümölccsel, valamint ásványvízzel, üdítővel, kávéval, teával, energiaitallal segítenek a kórházban vagy a mentőállomáson dolgozóknak az energiaszint fenntartásában és a felfrissülésben. De van olyan egészségügyi intézmény, ahol a kekszekből, nápolyikból, csokoládékból és egyéb finomságokból a betegeknek is jutott. Ahol élelmiszer-adományt nem fogadhatnak, ott mikrohullámú sütővel, vízforralóval vagy kávéfőzővel lepték meg a tescós kollégák az egészségügyi dolgozókat. Máshol kifejezetten a munkavégzést könnyítő eszközökre van szükség, így például a Kiskőrösi Mentő Alapítvány többek között vasalót, mosogató- és mosószereket és fénymásolópapírt is kapott, melyeket közvetve vagy közvetlenül a Covid elleni védekezésre tudnak felhasználni. A tiszaújvárosi mentőállomás pedig magasnyomású mosókészüléket vehetett át, amit a mentőautók tisztítására használnak majd, hiszen a járvány miatt másfélszeresére nőtt a napi riasztások száma, így a járművek karbantartására is nagyobb az igény.

A Magyar Vöröskereszt többek között adománygyűjtéssel és önkéntesek bevonásával segíti a járvány elleni küzdelmet a Covid mintavételi pontokon, illetve az Országos Mentőszolgálat diszpécserszolgálatán. Budapesten és Kaposváron a Tesco munkatársai ásványvíz és müzliszeletek adományozásával fejezték ki köszönetüket nekik.

Hogy a segítség helyben a leghatékonyabb, arra jó bizonyíték a váci Jávorszky Ödön Kórház esete, amely a közösségi médiában posztolt arról, hogy az intézmény bizonyos részein átmenetileg ihatatlan a csapvíz. Ez pedig nagy nehézséget okoz az ott dolgozóknak, hiszen a betegek ellátása mellett maguknak kellett literszámra bevinni az ivóvizet. A Tesco kollégái a bejegyzést észrevéve azonnal leszervezték a „mentőakciót”, és két raklap ásványvizet vittek a helyszínre, ami két hétre elegendő vizet biztosított a kórház munkatársainak.

 

Kapcsolódó cikkeink