Hat éves mélyponton a negyedik negyedévi GDP-növekedés az euróövezetben
Előző becsléséhez képest lefelé, hat éves mélypontra módosította az euróövezet negyedik negyedévi éves GDP-növekedési ütemét az Európai Uniós statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken publikált jelentésében. A rendelkezésre álló adatok alapján a magyar gazdaság nőtt a legnagyobb éves ütemben a negyedik negyedévben.
Az Eurostat második becslése szerint a tavalyi negyedik negyedévben 2018-as negyedik negyedévhez képest 0,9 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az euróövezetben szezonális kiigazítással és 1,2 százalékkal az Európai Unió 27 tagállamában.
A negyedik negyedévi 0,9 százalékos éves GDP-növekedés hat éve, 2013 negyedik negyedéve óta a legalacsonyabb az euróövezetben. A piac az Eurostat első becslésével megegyező 1,0 százalékos éves GDP-növekedést várt a negyedik negyedévre. Az Eurostat első becslését a másodikban lefelé módosította.
A harmadik negyedévben az euróövezetben 1,2 százalék, az EU27-ben 1,5 százalék volt az éves növekedés.
A rendelkezésre álló adatok alapján a negyedik negyedévben Magyarország érte el a legnagyobb éves növekedést, 4,6 százalékosat. A román GDP 4,2 százalékkal, a litvániai 3,7 százalékkal nőtt éves bázison a negyedik negyedévben. Lengyelország és Bulgária 3,5 százalékos növekedést ért el. Számos országból még nem állnak rendelkezésre a negyedik negyedévi növekedési adatok.
A negyedik negyedéven szezonális kiigazítással 0,1 százalékkal nőtt a GDP az előző negyedévhez képest mind az euróövezet 19, mind az Európai Unió 27 tagállamában. A harmadik negyedévben mindkét térségben 0,3 százalék volt a negyedéves GDP-növekedés.
A legnagyobb negyedéves növekedést Románia érte el a negyedik negyedévben, 1,5 százalékosat. A litván gazdaság 1,3 százalékkal, a magyar 1,0 százalékkal nőtt a negyedik negyedévben a harmadik negyedévhez képest.
A tavalyi év egészében az euróövezeti GDP 1,2 százalékkal, az uniós pedig 1,4 százalékkal nőtt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Májusban lassult az euróövezeti élelmiszerinfláció éves szinten
Májusban lassult az infláció az euróövezetben éves szinten – közölte…
Tovább olvasom >Eurostat: Áprilisban gyorsult az euróövezeti az élelmiszerinfláció éves szinten
Áprilisban gyorsult az infláció az euróövezetben éves szinten – közölte…
Tovább olvasom >Csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben és az EU-ban márciusban
Havi és éves összevetésben is csökkent a kiskereskedelmi forgalom az…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: áprilisban 12,6 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma
2023. áprilisban a kiskereskedelem forgalmának volumene – jelentős bázishatás mellett…
Tovább olvasom >Suppan: a mélyponton túl lehet a kiskereskedelmi szektor
Áprilisban a várakozásoktól elmaradva a nyers adatok szerint 13,6%-kal, míg…
Tovább olvasom >K&H: Nehezen bírják a kétszámjegyű inflációt a vállalatok
Megviseli a nagyvállalatokat a 20 százalék feletti infláció, 10-ből 9…
Tovább olvasom >