Három százalékkal emelkedtek a magyarországi televíziós reklámköltések

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 02. 18. 11:35

Mintegy három százalékkal emelkedtek és 51,581 milliárd forintot tettek ki tavaly a hazai televíziós reklámköltések – hangzott el a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

MEME

Az ismertetett adatok alapján 30 százalékkal emelkedett a kábelcsatornák bevétele, ami 2015-ben az összköltés 45 százalékát tette ki; a fennmaradó 55 százalékot a korábban földfelszíniként említett televíziók (az M1, majd a Duna, valamint az RTL Klub és a TV2) vitte el, ám e három szereplő bevétele 12 százalékkal csökkent tavaly az önbevalláson alapuló kutatás eredményei szerint.

Ez számadatokban annyit jelent, hogy a három nagy csatorna 28,425 milliárdos reklámbevételt könyvelhetett el tavaly, míg a kábeltévék kasszájába 12,156 milliárd forint folyt be.

Bindics Judit, az adatokat összegző EY tanácsadói üzletágának képviselője az eseményen arról beszélt: a kutatásban ugyanaz az 56 televízió vett részt, amely tavaly; az általuk közölt számok pedig a hazai televíziós reklámköltés 99 százalékára kínálnak rátekintést.

Jelezte: az úgynevezett net-net adatok nem tartalmazzák a bartertevékenység értékét, valamint olyan egyéb bevételeket, mint az emelt díjas hívásokból vagy sms-ekből, a rendezvényekből és a saját márkás termékekből származó pénzek, ahogy a szponzorált műsorok gyártási költségeit sem vették számba a kalkulációnál.

Közlése szerint tavaly hatról öt százalékra csökkent a televíziós reklámtortán belül a nem szpotokból származó bevétel; ennek összege 2,821 milliárd forint volt, szemben az egy évvel korábbi 2,843 milliárddal, ami akkor majdnem harminc százalékos bővülést jelzett.

Kovács Krisztián, a MEME elnöke az eseményen jelezte: a tizenegyedik alkalommal elkészített összegzés adatai azt mutatják, hogy Nyugat-Európához képes kicsit lemaradtunk a válságból való kilábalásban; emlékeztetett arra: 2013-ban még hat százalékkal csökkent a piac, ezt követte a tavalyelőtti tíz, majd a tavalyi három százalékos bővülés. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink