Harmincnál is több fajtaméz a Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 12. 02. 11:17

Harmincnál is több fajtamézet kóstolhatnak az érdeklődők a XII. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon, amelyet december 6. és 8. között rendeznek a békési fürdővárosban.

Haász Ferenc, a Békés Megyei Göndöcs Benedek Méhész Egyesület elnöke, a rendezvény egyik főszervezője az MTI-nek elmondta, hogy a fő cél már a kezdetekkor – amikor még egy kis magánházban rendezték meg a fesztivált – is ugyanaz volt, mint ma: a méz népszerűsítése.
Sokat léptek előre e téren, néhány éve a vásárlók csak az akác- és vegyes mézet keresték, a repceméz például eladhatatlan volt. Mára sokan keresik, mert tudják, hogy az az egyetlen mézfajta, amely lúgosít. A fesztiválon megismerik a látogatók a mézfajták egészségügyi hatásait is és utána már tudatosan keresik a különböző termékeket – húzta alá.
Hozzátette, öt év alatt mintegy 50 dekagrammal nőtt az egy főre eső éves átlagos mézfogyasztás, ami így jelenleg egy kilogramm körül mozog.
Haász Ferenc elmondta, hogy a hagyományoknak megfelelően a fesztivál első napja a szakmának szól, előadásokat hallgathatnak meg a méhészek. Aznap felvonulnak a városban 19 mézlovagrend tagjai, akik közül többen határon túlról érkeznek, este mézlovagokat is avatnak a várban.
Szombaton a városi sportcsarnokban főként a mézeskalács-készítés bemutatására helyezik a hangsúlyt, lesz viaszgyertaöntés és délután kihirdetik az Év kiváló magyar méze verseny győzteseit. A megméretésre csaknem 300 tétel érkezett.
A vasárnap a családokról szól, kifejezetten gyerekeknek szóló programokat szerveznek, még a Mikulást is várják az ingyenesen látogatható rendezvényre – mondta az egyesületi elnök.
A részletes program a www.gyulaimezfesztival.hu oldalon tekinthető meg. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink