Hagyományos alapanyagok, ősi tudás, új ízek: METRO-dödölle a Gourmet Fesztiválon

Szerző: Ipacs Tamás Dátum: 2022. 05. 27. 09:13

Étel és közösség – ősidők óta kéz a kézben járnak: gondoljunk csak a közös vadászat során elejtett vad elosztására, a terített asztal körül köttetett barátságokra, szövetségekre, a komatálra, vagy éppen az ünnepekhez kötődő, generációról generációra öröklődő étkekre. Ezt a közösségi élményt öntötte egy közösen megálmodott, kulináris élményt kínáló húsmentes fogásba öt fiatal séf a METRO Gasztroakadémia kezdeményezésére és égisze alatt.

A METRO-dödölle alkotói úgy hasznosítják az örökül kapott tudást és szellemiséget, hogy ennek ellenére újdonságnak hat

Az ötösfogat tagjai az ország különböző részein gazdagítják a magyar gasztronómia kincsesházát: Csillag Richárd (Lokal47) Kéthelyen, Farkas Richárd (Pajta Étterem) Őriszentpéteren, Pallag Dávid (Rutin Étterem) Budaörsön, Pohner Ádám (Iszkor – Mályinka) Mályinkán, Szabó András (Villa Kabala), pedig Szigligeten hasznosítják tudásukat és értékeiket. Az ételhez kínált pékáru Török András, a kővágóörsi Andriska Pékbisztró tulajdonosának munkáját dicséri.

A feltálalt dödölle – vagy ahogy más tájegységeken nevezik: cinke, gánica, sterc, szuszogó, zsámiska – régi alapokon nyugszik, ám alkotói úgy hasznosítják az örökül kapott tudást és szellemiséget, hogy ennek ellenére újdonságnak hat. Az új köntösbe bújtatott dödölle a Gourmet Fesztiválon, a METRO standján mutatkozik be a nagyközönségnek. A közösségi ízalkotáshoz a minőségi hozzávalókat a magyar vendéglátóipar megbízható partnereként a METRO biztosítja – az elkészült közösségi ételből pedig a fesztivál ideje alatt 1000 kóstoló adagot osztanak ki térítésmentesen a látogatók között.

  1. századi közösségi étel

Az ifjú kreatív séfek saját törekvéseiket foglalták ízekbe, s ambícióikat felmenőik tapasztalatával és tanításain keresztül valósították meg. Az ételkompozícióhoz mindegyikük egy-egy, számára fontos alapanyagot ajánlott. Ezek az alapanyagok önmagukban is egyedülállóak, ám összhangjuk emeli ki a kulináris örökség, valamint a gasztronómiai jövő sokszínűségét és összetettségét. A tehetséges fiatal séfek közös gondolkodása eredményeképpen megszületett dödölle ötvözi a régmúlt konyhák technológiáját, az elfeledett, de újrafelfedezésre érdemes alapanyagokat, valamint a folyamatos fejlődést.

 

Örökség új köntösben

A friss, magyaros ízekkel és textúrákkal rendelkező kóstoló falat alapját – mint mindennek – a kenyér, esetünkben a sodort sós-köményes kifli adja. A lakto-ovo vegetáriánus ételben a fermentált zöldségek, az üde színek és formák kavalkádja az örökség és az örökkévalóság esszenciáját nyújtja. A közösségi ízalkotáshoz a minőségi hozzávalókat a magyar vendéglátóipar megbízható partnereként a METRO biztosította – az elkészült közösségi ételből pedig a fesztivál ideje alatt 1000 adagot osztanak ki a látogatók között.

Hogy teljes legyen a tudás átörökítésének útja, az egyedi receptúrát vendéglátóipari képző intézmények számára is elküldik az együttműködők.

A METRO kiállítói standján a fő attrakciót jelentő közösségi ételkóstolói mellett a vállalat vendéglátósok által különösen kedvelt saját márkás (METRO Chef, METRO Premium) termékeivel ismerkedhetnek május 27-29. között a gasztronómiai kultúra rajongói.

Dödölle, amit az ország különbötő részein cinkének, gánicának, stercnek, szuszogónak és, zsámiskának is neveznek

Kapcsolódó cikkeink