Gyulahús Kft.: félmilliárdos nyereség és nemzetközi elismerés

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 05. 31. 11:30

Félmilliárd forintot meghaladó nyereséggel zárta a tavalyi évet a Gyulahús Kft., amely idén is két aranycsillagos minősítést nyert el a brüsszeli székhelyű Nemzetközi Íz és Minőség Intézettől (ITQI) – mondta Görgényi Ernő polgármester kedden sajtótájékoztatón, Gyulán.

Nemzetközi elismerést kapott a gyulai szalámi

MTI Fotó: Rosta Tibor

Elmondta: egy vállalat életképességének fő bizonyítéka az innováció, a kft. tavaly a pároskolbásszal, idén a gyulai szalámival nyert el kétcsillagos minősítést az ITQI-tól. Az újabb elismerés azt jelzi, hogy a cég jól halad a minőség javításában – tette hozzá.

A gyulai önkormányzat 2012 decemberében munkahelyteremtésre és munkahelyek megmentésére 1,8 milliárd forint támogatást kapott a kormánytól, majd 860 millió forintért teljes berendezésével együtt megvette a felszámolótól a gyárat, megvásárolták a termékek gyártásához szükséges jogokat, továbbá átvették a dolgozókat. Csaknem egymilliárd forintot pedig az így létrejövő, száz százalékosan önkormányzati tulajdonú Gyulahús Kft. rendelkezésére bocsátottak jegyzett tőke formájában.

A vállalat 2013-ban 30 millió forint körüli nyereséget produkált, ezt 2014-ben 160 millióra növelte, 2015-ben pedig ötmilliárd forintos árbevétel mellett félmilliárd forintot meghaladó nyereséget ért el – mondta Görgényi Ernő. A gyár jelenleg 300 embernek ad munkát.

Daka Zsolt ügyvezető igazgató a sajtótájékoztatón elmondta: reményei szerint a brüsszeli minősítés segíti, hogy a nyugat-európai exportpiacokon is több terméket adjon el a kft. A vállalat évente mintegy négyezer tonna terméket gyárt, a magyar piac mellett főként Szlovákiába, Csehországba és Angliába exportál.

Daka Zsolt közölte: az ITQI bírái a 15 legnevesebb, legmagasabb presztízsű európai kulináris és sommelier szervezetből kerülnek ki, ez az egyetlen olyan nemzetközi szervezet, amely a bírálathoz vaktesztet használ. A tesztelésen több mint 120 kis- és nagyvállalat mérette meg magát, öt magyar cég hat termékkel érdemelt ki aranycsillagot az 1290 díjazott termék közül. A gyulai szalámi a maximális 100 pontból 80 és 90 pont között teljesített, így került a kétcsillagos kategóriába. Hetven és nyolcvan pont között egy-, kilencven pont fölött három csillagot adnak egy terméknek.

A minősítéssel járó logót a vállalat három évig használhatja. A díjat csütörtökön, Brüsszelben veszik át a vállalat képviselői. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink