Gyógynövényes sertéshús alapú termékeket állít elő a kunhegyesi Nagykun-Hús Kft.

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 02. 13. 11:30

Összesen csaknem 630 millió forintból olyan sertéshús alapú élelmiszer termékeket állít elő a húsfeldolgozással- és értékesítéssel foglalkozó, teljes mértékben magyar tulajdonban levő, kunhegyesi Nagykun-Hús Kft., amelyek az emésztést támogató anyagok mellett a gyógynövények számtalan életminőséget javító összetevőit is tartalmazzák  – közölte a cég közleményben az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) több mint 280 millió forintos támogatását élvező, a tervek szerint 2020. november 30-ig megvalósuló fejlesztés eredményeként a fogyasztók számára egy magas biológiai értékkel rendelkező termékcsalád, az úgynevezett  „Ciborum Vitae” jön létre.     Négy húskészítmény termékcsoportban – marinírozott húsok, száraz áruk, hőkezelt „vörös áruk” és sonkafélék – használják a gyógynövény olajokat.     A cég a projekt kivitelezéséhez 32 százalékos önerőt, azaz több mint 200 millió forintot biztosít. A projekt megvalósítása  során a kedvezményes hitel összege több mint 144 millió forint.     A termékek tervezése során az egészségkárosodásban szenvedő valamint a tudatosan táplálkozó, egészségük megőrzését fontosnak tartó fogyasztók képezik a célcsoportot.     A cég honlapján szereplő adatok szerint a Nagykun-Hús Kft. 1992-ben alakult, tevékenysége sertésvágás, bontás, darabolás, töltelékes húskészítmény-, sózott, pácolt, termékgyártás, valamint étkezési sertészsír gyártása, forgalmazása.     Az értékesített termékek 50 százaléka készítmény, a másik 50 százaléka tőkehúsként jelenik meg. Az üzem európai uniós minősítéssel rendelkezik.     A cég számos közintézmény és kereskedelmi egység beszállítója, emellett a saját tulajdonban lévő üzleteiket is (Hús-Vár) ellátja friss húsokkal és húskészítményekkel.     A 170 embert foglalkoztató cég mintegy hatvan százalékban belföldre értékesít. Exportértékesítés főként Romániába, emellett Szlovákiába, Lengyelországba, Csehországba, Németországba irányul.
A  Nagykun-Hús Kft. értékesítésének nettó árbevétele 2018-ban mintegy 8,3 milliárd forint,  2017-ben  több mint 7,7 milliárd forint volt.
A társaság adózott eredménye 2018-ban 400 millió forint volt, 2017-ben  meghaladta a 100 millió forintot. (MTI)

 

Kapcsolódó cikkeink