Magazin: Gyenge szereplés a WorldSkillsen

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 11. 14. 12:14

A szakmák olimpiájának is nevezik a 23. évüket még nem betöltő fiataloknak évtizedek óta rendezett WorldSkillst. A kétévente tartott nagyszabású versenyen Magyarország idén már harmadszor – 14 szakmában – képviseltette magát ifjú szakemberekkel, valamint kamarai delegációval és féltucatnyi újságíróval.

A mostani londoni megmérettetés során nem sikerült hozni az előző alkalmakkor elért szintet, azaz a stabil középmezőnybeli szereplést – talán ezért is lehet, hogy az eredményekről csak a worldskills.org-on találtunk információt. Az október 5–8. között zajló eseményen a cukrászok között Pályi Nóra 19 versenyző között a 15. helyet érte el – ő nem sokkal maradt el az ugyancsak Mihályi László által felkészített Tapaszti Nikoletta két évvel ezelőtti 13. helyétől. A szakácsok versenyében Deák Ádám Lászlónak 31 versenyző közül mindössze kettőt sikerült felülmúlnia. A norvég és osztrák vetélytársát megelőző angol győztes 538 pontos eredménye volt elég az első helyhez a rangos mezőnyben – itt Ádám 454 pontja óriási visszaesés volt Berczi Zsolt 2009-ben szerzett 504 pontjához képest, aki akkor a 19. helyen végzett, és, mint minden 500 pont felett teljesítő versenyző, kiérdemelte a Medal d’Honour érmet.

Bár a Bocuse d’Ort idén hatáskörébe vonó Molnár B. Tamás saját bevallása szerint nem érzi feladatának az utánpótlás kérdésével való foglalkozást, a felnőttek versenyei területén zajló pozitív változások idővel talán lendületet adnak a magyar fiatalok versenyeztetésének is.

Kapcsolódó cikkeink