GOSZ: a tervezett időre befejeződik az országban az őszi búza aratása

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 07. 31. 11:38

A tervezett időre, augusztus elsejére befejeződhet az országban az őszi búza aratása – közölte a Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke csütörtökön az MTI érdeklődésére.

buza

Hozzátette: az őszí búzát a termőterület 95 százalékán már levágták. A termésátlag hektáranként 4,5 tonna, ami 0,1 tonnával kevesebb az előzetesen vártnál. A GOSZ elnöke azonban jelezte, hogy az őszi búza termésmennyisége így is 5 millió tonna körül alakul.

A termés minősége a vártnál rosszabb, 40 százalék az étkezési és 60 százalék a takarmány minőség. Ezt az arányt korábban a szakemberek fordítva várták – emlékeztetett. A csapadékos idő jelentősen hátráltatta a betakarítást, így az aratás a szokottnál két héttel később fejeződik be, annak ellenére, hogy két héttel korábban kezdődött.

Vancsura József elmondta, hogy a termés tárolásához rendelkezésre áll a megfelelő tárolókapacitás, a magtárakba tisztított, értékesítésre alkalmas gabona kerül.

Az árpa aratásával már végeztek a gazdálkodók. Országosan 900 ezer tonnát terveztek, a betakarított termés mennyisége majdnem egymillió tonna.

A repcét a termőterület 95 százalékán vágták le, a hektáronkénti hozam nagyobb a vártnál.

Összességében az őszi kalászosok termésmennyisége országosan eléri majd a 7-8 millió tonnát. A szakemberek úgy becsülik, hogy a kukorica hozama is eléri országosan a 8 millió tonnát. Ez alapján az idén jó gabonatermésre van kilátás – mondta a GOSZ elnöke. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink