GOF Hungary: 2022 a termékfejlesztés éve
Jelenleg már évi 2000 tonna zab a kapacitása a GOF Hungary Kft. 2019-ben átadott gluténmentes zabfeldolgozó üzemének. Most debütál a piacon a kizárólag zabpehelylisztből és vízből készült vegán tésztakülönlegességük, ám termékfejlesztési listájukon még sok más zabalapú készítmény szerepel.

Kovács Alexandra
kereskedelmi vezető
GOF Hungary
Mint Kovács Alexandra, a GOF Hungary Kft. kereskedelmi vezetője elmondta, terveik szerint idén még újabb termékekkel jelentkeznek. A zabpelyhet és a zabpehelylisztet már jól ismerik az egészségtudatos vásárlók, a hetekben pedig a boltokba kerül a gluténmentes zabtészták mellett a köretnek is tökéletes szeletelt zab, valamint a különböző szemcseméretű zabpehelydara és zabpehelykorpa is.
A 100%-ban magyar tulajdonú cég a termőföldtől a késztermékig nyomon követi a folyamatot, 22 ponton ellenőrizve a termelést. „Büszkék vagyunk a hazai alapanyagból és a hazai munkaerő elhivatott munkája által készülő termékeinkre. Ennek hangsúlyozására minden fogyasztói termékünkre megkértük és elnyertük a Magyar Termék védjegyet. Ezután is minden újabb készítményünkkel pályázni fogunk” – emelte ki Kovács Alexandra.
A márkajel a kereskedelmi láncok döntéshozói, valamint a fogyasztók számára is fontos szempont az árucikkek kiválasztásakor – tette hozzá.
A GOF Hungary Kft. széles nemzetközi megrendelői bázissal is rendelkezik. „Gluténmentes termékeinket élelmiszeripari alapanyagként, valamint fogyasztói késztermékként jelenleg már hat országba exportáljuk. Emellett Indiából, Koreából és Japánból is komoly érdeklődés mutatkozik a teljes portfóliónkra. A kapacitás és a földterület, ahol a zabot megtermeljük, bármikor bővíthető” – hangsúlyozta a kereskedelmi vezető.
A cég elkötelezetten figyel a fenntarthatósági szempontokra is: a teljes termesztési-szállítási-feldolgozási folyamat során törekszik a karbonlábnyom minimalizálására. A terményszárításhoz szükséges hőenergiát például egy általuk szabadalmaztatott kazánrendszerrel a képződő növényi hulladék elégetésével nyerik. Szeptember végére pedig megvalósul a napelemrendszerük kiépítése is. //
A GOF Hungary Kft. gluténmentes zabfeldolgozó üzletágában 14 munkavállaló dolgozik. A terjeszkedési tervekkel párhuzamosan év végéig további 5 fővel kívánják bővíteni a létszámot. //
Kapcsolódó cikkeink
Újra a fenntarthatóság kerül előtérbe az Auchannál
Az Auchanban a fenntarthatóság az áruházi működésen kívül az árukészletre,…
Tovább olvasom >Csökkenő jövedelmezőség, növekvő hatékonyság: kihívások és lehetőségek a sertéstartásban
A sertéstartók az idei évben csökkenő jövedelmezőségre számítanak, annak ellenére,…
Tovább olvasom >Az Unilever és a Tesco egyetért: fenntarthatóság nélkül nincs jövő
Az Unilever vezérigazgatója, Hein Schumacher szerint eljött az idő, hogy…
Tovább olvasom >További cikkeink
FAO: Mérséklődött az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatója januárban
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteki jelentése szerint az élelmiszer-alapanyagok…
Tovább olvasom >Az élelmiszeripar jövője a fiatalok kezében van
Az élelmiszerbiztonság és -minőség nem csupán az agrárium, hanem a…
Tovább olvasom >Zöldségkonzervekkel és édességgel is segített a Bonduelle
Huszadik évéhez ért 2025-ben a Bonduelle Central Europe Kft. és…
Tovább olvasom >