Globális érvényre emelné kezdeményezője az ételpazarlást tiltó francia törvényt

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 05. 26. 11:00

Globális érvényre emelné a boltok ételpazarlását tiltó, múlt héten elfogadott francia törvényt kezdeményezője, Arash Derambarsh, aki önkormányzati tanácsnokként egy párizsi külvárosban kezdett harcolni a még fogyasztható élelmiszerek kidobása ellen.

etelmaradekA férfi által kezdeményezett, 200 ezer aláírást összegyűjtő és több híresség támogatását is bíró kampány mindössze négy hónap alatt sikeresen meggyőzte a francia parlamenti képviselők többségét arról, érdemes törvényben megtiltani a kereskedőknek a hamarosan lejáró szavatosságú élelmiszerek kidobását, valamint hogy szándékosan tönkretegyék a kidobott élelmiszert, amely még segíthetne a szeméttárolókban ételt kereső rászorulókon – olvasható a The Guardian brit napilap honlapján.

A múlt csütörtökön elfogadott törvény szerint a még ehető élelmiszert a boltoknak jótékony célra kell felajánlaniuk, míg az emberi fogyasztásra már nem alkalmas ételt állattakarmányozásra kell fordítani.

Arash Derambarsh most szeretné meggyőzni az európai országokat, valamint az egész világot is, hogy érdemes követniük Franciaország példáját. „Az étel az életünk alapja, alapvető szükséglete létezésüknek” – hangsúlyozta.
A férfi elmondta: többször is vádolták azzal, hogy naiv és idealista, de ő azért vált önkormányzati tanácsnokká Courbevoie-ban, mert segíteni akart az embereken.

A kampányát Arash Derambarsh azzal kezdte, hogy összegyűjtötte és szétosztotta a helyi élelmiszerbolt által el nem adott ételt, napi mintegy 100 emberen segítve ezzel, akik mintegy fele hajléktalan, a többiek egyedülálló vagy többgyerekes anyukák, nyugdíjasok, vagy alacsony fizetésből élők voltak.

A férfi szeretné, ha a problémát megvitatná az ENSZ a szegénység felszámolását célul kitűző millenniumi fejlesztési célok között, valamint ha felmerülne a novemberi törökországi G20 csúcstalálkozón, és decemberben a párizsi ENSZ-klímakonferencián (COP21) is. Mindehhez a Bono ír rockzenész által alapított ONE kampánycsapat segítségét kívánják felhasználni.

A becslések szerint Franciaországban évente 7,1 millió tonna élelmiszer kerül a szeméttárolókba. A kidobott étel mintegy 67 százaléka a fogyasztókhoz, 15 százalék az éttermekhez, és 11 százalék a boltokhoz köthető. Az Európai Unióban 89 millió tonna élelmiszert dobnak ki évente, globálisan a szám elérheti az 1,3 milliárd tonnát is. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink