GE Women’s Network: fontos a nemek közötti egyenlőség a munkahelyeken

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 10. 07. 08:12

A jelenlegi gazdasági és piaci környezetben a vállatok fontos feladata az is, hogy megadja azt a támogatást a munkavállalóknak, amire szükségük van ahhoz, hogy legjobb tudásuk szerint végezhessék munkájukat. Sokszor ez a törődés azonban nem feltétlenül közvetlen támogatást jelent. Gyakran lehet ez tér, idő és erőforrás ahhoz, hogy ők maguk hozzanak létre közösségeket, amelyben megvalósíthatják és fejleszthetik önmagukat. Az idén 25 éve létrejött GE Women’s Network a vállalaton belül egy olyan női hálózat, amely értékrendszere egymás ösztönzéséről, felemeléséről és pozitív energiával történő felöltéséről szól a munkahelyi nemek közötti egyenlőség megteremtésének érdekében.

25 éve céljuk a munkahelyi nemek közötti egyenlőség

A GE hosszú ideje van jelen a magyar piacon, szerteágazó tevékenysége mellett kultúrája és értékrendszere miatt is vonzó munkahely. A vállalati kultúrájának egyik fontos pillére a globális szinten 25 évvel ezelőtt, a munkavállalók kezdeményezéseként létrejött hálózat. A közösség az akkor még igencsak csekély számban jelenlévő női vezetőket fogta össze, akiknek a kapcsolatépítés és a karrierépítés volt elsődleges céljuk. A kezdeményezés a régióban elsők között Magyarországon honosodott meg és már akkor is forradalmi jelenség volt, azóta azonban ez a kör egyre csak bővült, mára a korábbi és jelenlegi aktív tagok száma elérte az 1000 főt, közel 950 eseményt szervezett megalakulása óta és több mint 40 000 ember életére volt hatással – nemtől függetlenül. A rendezvények sokszor informális beszélgetéseknek adnak teret, máskor készségeket fejlesztenek, együtt tapasztalásról, tanulásról szólnak. A Women’s Network tagjai, vezetői és szponzorai mind hisznek abban, hogy a Women’s Network egy biztonságos, befogadó közösséget teremt, amelyben együtt, fejlődhetnek, tanulhatnak és inspirálhatják egymást a résztvevők. 

Az önszerveződő közösségek, mint amilyen a Women’s Network is, alulról alakuló kezdeményezések, amelyeket a tagok lendülete, céljai tartanak össze. Ezen körök lehetőséget adnak közösségi munkára, tanulásra és fontos, hogy tagjai olyan ügyért dolgoznak, amik igazán fontosnak tartanak. A Women’s Network vezetői és támogatói a közösség 25. születésnapja alkalmából osztják meg tapasztalataikat, mitől rendkívüliek és hasznosak az ilyen önszerveződő körök és miért fontos, hogy a vállalat teret engedjen ezeknek a kezdeményezéseknek.

Diverzitás alulról felfelé építkezve

„A mi filozófiánk az, hogy minél sokszínűbb a társaság, aki az asztal körül ül, annál szélesebb lesz a látókörünk és annál megalapozottabb, jó döntéseket tudunk hozni. A vállalatnál több ilyen alulról szerveződő és a nagyvállalat által is támogatott közösség van. Én szponzorként rajtuk keresztül találkozom olyan fontos témákkal, amikben nélkülük nem mélyednék el. HR vezetőként és szponzorként is az a feladatom, hogy a munkavállalói közösség kezdeményezéseit, mint amilyen a GE Women’s Network is, erőforrással, dedikált idővel és anyagi eszközökkel támogassam. Munkáltatói márkánk fontos eleme, hogy a mi közösségeink hitelesek, organikusan fejlődnek és fontos, releváns témákat hoznak közelebb munkatársainkhoz.”

– mondta Bogár Miklós, Európai HR igazgató, GE Corporate, a Women’s Network szponzora.

Az önszerveződő körök jelentősége

„Az összes önszerveződő dolgozói kezdeményezés fontos. Ezeknek a közösségeknek összetartó ereje van, ami a jelenlegi gazdasági és piaci körülmények között jelentősebb, mint valaha. A vállalati légkörhöz hozzátartozik, hogy az önszerveződő köröknek, – és legfőképp azoknak, amelyek a vállalat célkitűzéseivel egyvonalban hatnak – nemcsak figyelmet, hanem támogatást is adunk. Én magam nagyon büszke vagyok arra, hogy egy olyan munkahelyen dolgozom, ahol erre odafigyelünk. Legyen szó a Women’s Network-ről, a dolgozó szülőkről, vagy önkéntesekről, ezek a közösségek lehetőséget adnak a dolgozóknak, hogy kipróbálják magukat valami másban, vagy gyakoroljanak olyan képességeket, amiket munkavállalóként, vezetőként jól tudnak majd hasznosítani. A mi feladatunk vezetőként az, hogy ezeknek a kezdeményezéseknek teret adjunk. Akkor csináljuk jól, ha nem szervezni akarjunk ezeket a közösségeket, hanem támogatjuk őket céljaik elérésében.”

mondta el Olajos Attila, beszerzési iagzgató, GE Gas Power, a Women’s Network szponzor.

„A Women’s Network nem csak nőknek szól. Számomra egy széles munkavállalói kört érintő, követendő modellt jelent, amely vizibilitást ad számos olyan kihívásra, amelyre vezetőként és magánemberként is megoldást keresünk. Bevonási, iránymutatási és stabilitási pontot ad a szervezetnek, hiszen kritikus témákat érint.  Kontextust biztosít a munkahelyi megfelelés, diverzitás, karrierépítés, reziliencia témakörben, amelyet a vállalaton belül is át tudunk ültetni, segítve a megfelelő csapatdinamika, munkahelyi esélyegyenlőség kialakítását. Hosszú távú sikerességét, amelyet az elmúlt negyed évszázad is visszaigazol, folyamatos megújulási készségében és árnyalt, sokrétű programjaiban látom.”

– tette hozzá Vámos Tamás, Ügyvezető, GE Healthcare, Women’s Network szponzor.

GE

Kapcsolódó cikkeink