Gazdásztalálkozóval zárult a mosonmagyaróvári agrár-felsőoktatás bicentenáriumi ünnepségsorozata

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 05. 24. 11:06

Mintegy ezerötszázan vettek részt a mosonmagyaróvári agrár-felsőoktatás kétszáz éves, egész szemeszteren át tartó ünnepségsorozatának záró eseményén, a gazdásztalálkozón  a mosonmagyaróvári várban.

Nagy István agrárminiszter ünnepi beszédében arra emlékeztetett, hogy Mosonmagyaróváron ismerték fel először, hogy a mezőgazdaság csak a tudomány segítségével lehet sikeres.
A Széchenyi István Egyetem Mezőgazdasági- és Élelmiszertudományi Karának jogelődjét, a Magyaróvári Gazdasági Felsőbb Magántanintézetet 1818. november 10-én nyitották meg.
Nagy István, az intézmény egykori hallgatója, oktatója azt is elmondta, hogy „olyanok vagyunk, mint a fatörzsbe oltott ág, szervesen beilleszkedtünk a magyar agráriumba”, nincs olyan gazdaság az országban, ahol ne lenne „óvári gazdász”.
Soha ne feledjük, hogy az Óvári Gazdászok Szövetségéhez tartozunk, mert a gazdász társadalmon belül ez a legösszetartóbb közösség – mondta a miniszter, majd hozzátette, hogy azt erősíti a gazdásztalálkozó is, hogy „az óvári gazdászok tudnak tanulni, dolgozni, ünnepelni, egymásra számítani, egy nagy közösség lenni”.
Az agrárminiszter bicentenáriumi emlékérmet vett át Szalka Évától, a mosonmagyaróvári kar dékánjától, és emléklapot Fazekas Imrétől, az Óvári Gazdászok Szövetségének elnökétől.
Szintén bicentenáriumi emlékérmet kapott Nagy Frigyes egykori földművelésügyi miniszter.
A gazdásztalálkozón zenés és gyermek programokat, valamint kiállításokat tartottak.
A bicentenáriumi ünnepségsorozat tavaly november 10-én kezdődött. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink