Gazdag szakmai programkínálat a Sirha Budapesten

Szerző: Tisza Andrea Dátum: 2019. 10. 11. 10:21

Ahogy közeledik a kiállítóknak szóló kedvezményes jelentkezési határidő vége, úgy sokasodnak az okok, hogy miért érdemes részt venni a régió legjelentősebb élelmiszeripari és HoReCa-szakkiállításán.

A Sirha Budapesten 2020-ban is nagy hangsúly kerül az élelmiszeriparra, legutóbb a kiállítási terület 39%-át tették ki az iparágat képviselő cégek. Idén ez előreláthatólag még tovább növekszik, hiszen az élelmiszeres, italos, cukrász és sütőipari cégek összesen az eddig lefoglalt kiállítási terület mintegy 65%-át teszik ki.

A kiállításra eddig 130 vállalkozás – köztük 20 először kiállító cég – jelentkezett be, lefoglalva több mint 7500 m²-t, vagyis a teljes terület háromnegyedét. Ebből 1000 négyzetméternél is nagyobb területen mutatkoznak be a külföldi vállalkozások Közép-Kelet-Európa olyan országaiból, mint Lengyelország, Csehország, Ausztria, Szlovákia és Románia, de jelentkeztek be kiállítók Franciaországból és Olaszországból is.

Azoknak a cégeknek, akik bemutatkoznának az érintett iparág szakembereinek 2019. október 31-ig a szervezők mintegy 14% helydíjkedvezményt biztosítanak. Fontos szem előtt tartani, hogy ez az utolsó kedvezményes határidő, így lejárta után viszont már csak listaárakon állíthatnak ki a legutóbb 21 500 látogatót számoló rendezvényen.

A szakembereket, akiknek legutóbb 60%-a volt döntéshozó, minden évben magas színvonalú szakmai programok várják a kiállításon, melyekről a 2020. február 4–6-i dátum közeledtével egyre több információ lesz elérhető. Ahogy már megszokhattuk, a Sirha Budapest alatt zajlik majd a Bocuse d’Or magyar döntője, melyen eldől, hogy ki képviselheti országunkat az európai megmérettetésen, de visszatér a 2018-ban először megrendezett International Catering Cup magyar döntője is. A programok között szerepel továbbá a Közétkeztetési Szakácsverseny, melyet 2020-ban a Nébih mellett már olyan szervezetek támogatnak, mint az Élelmiszer Higiénikusok Társasága, az Élelmezésvezetők Országos Szövetsége vagy a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség. Valamint visszatér a kiállításra a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége is, mely újra a Sirha Budapesten tartja fővárosi régióülését.

Új programok is várják majd a szakembereket, a jelenlegi kor kihívásaira reflektálva előtérbe kerül a fenntarthatóság témaköre is az élelmiszer és vendéglátóiparban, ebben a témában a Felelős Gasztrohős Alapítvány tart konferenciát, de a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség szintén élelmiszer témájú előadással készül. A G pavilonban pedig új helyszínen kávé, bár és sütőipari bemutatók zajlanak majd.

A szervezők egyik fő célja, hogy biztosítsák a kiállítóknak a lehetőséget, hogy bemutathassák legfrissebb innovációikat a piac szereplőinek, ezért újra elindítja Innovációs Termékversenyét a Trade magazinnal közösen, amely a saját standján a Future Store-ban szintén a jelen és jövő termékeit, szolgáltatásaik vonultatja fel.

A Sirha Budapest utolsó kedvezményes jelentkezési határideje tehát 2019. október 31., aki szeretné kedvezőbb helydíjakkal lefoglalni helyét a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont A és G pavilonjába, annak érdemes még előtte beküldeni kitöltött jelentkezési lapját a szervezőknek.

Bővebb információkért látogasson el a www.sirha-budapest.com weboldalra! A Sirha Budapest kiemelt szakmai partnere a METRO, és kiemelt médiatámogatója a Trade magazin. (x)

Kapcsolódó cikkeink