Gasztrofőváros három napra

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 03. 13. 19:16

Az idén harmadik alkalommal megrendezett Sirha Budapest kiállításra több mint 20 ezer szakmai látogató volt kíváncsi. A régió legjelentősebb élelmiszeripari, sütő- és cukrászipari, szálloda- és vendéglátóipari, gasztronómiai, valamint a csomagolóipari seregszemléjére 15 ország több mint 300 kiállítója hozta el termékeit, szolgáltatásait, innovációit. A Budapesti Vásárközpontban megtartott kiállítás szakmai partnere az Agrármarketing Centrum, kiemelt szakmai partnere a METRO, kiemelt médiapartnere a Trade magazin volt.

A megnyitón Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára hangsúlyozta:

Nagy István
államtitkár
Földművelésügyi Minisztérium

– Egy ország gasztronómiája csak akkor lehet jó, ha az alapanyagokat az agrárium folyamatosan és jó minőségben tudja biztosítani. A jó gasztronómiához Magyarországnak megvannak a földrajzi adottságai, az egyéb feltételeken azonban még lehet, és kell is, tovább javítani.

Elengedhetetlennek nevezte például a szaktudás bővítését, a kreativitás és az innováció szélesebb körű alkalmazását. Mint mondta: szemléletváltásra van szükség, amelynek középpontjában a minőségi termelésnek, a környezettudatosságnak és az élelmiszer-biztonságnak kell állnia, a földművelésügyi tárca céljaival összhangban.

Ganczer Gábor
vezérigazgató
Hungexpo

Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója azt emelte ki, hogy a kiállítással kapcsolatos korábbi szkeptikus hangok is elhallgattak mostanra, és a Sirha Budapest „nemcsak a vendéglátóipari szakma legnagyobb, hanem egységesen a legtámogatottabb seregszemléjévé vált.” Külön sikernek nevezte, hogy mostantól a cukrász- és pékipar szereplői is a rendezvény nélkülözhetetlen résztvevői lettek.

Egymásra találás szoftveres segítséggel

A Sirha Budapest 2018 a Sirha nemzetközi hálózat legnagyobb eseménye, a lyoni alapító rendezvény után. És nem csupán méretei (az idei kiállítás már 30 ezer négyzetméteren várta az érdeklődőket), hanem jelentősége miatt is. Idehaza ma már a Sirha Budapest az a fórum, amelyre az érintett ágazatok elhozzák a teljes kínálatukat, és ahol lehetőség nyílik a legfrissebb trendek megismerésére, új beszállítói megállapodások előkészítésére és az üzletek megkötésére.

A kiállításon ezúttal is rengeteg találkozót bonyolítottak le, idén harmadik alkalommal is a külön erre a célra kifejlesztett szoftver segítette a vállalkozások egymásra találását, illetve az előzetes időpont-egyeztetéseket. A programra a megnyitó napjáig csaknem 100 cég jelezte részvételét, köztük szállodaláncok, multinacionális kereskedelmi vállalatok, bútorkészítők, csomagolástechnikai üzemek, élelmiszergyártók, biotermékek előállítói, konyhai felszerelések gyártói. (A program szervezői az Enterprise Europe Network és a PRIMOM Alapítvány voltak.)

A Magyar Pékszövetség, illetve a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete 2018-tól a Sirha Budapest kiállítás szakmai támogatói, ennek köszönhetően az idei kiállításon a korábbinál is több cukrász és pék kiállító, valamint látogató vett részt.

Versenyek futószalagon

A rendezők nagy hangsúlyt fektetnek a kiállítás folyamatos megújítására, ezért számos új elemmel bővült a kínálat a két évvel ezelőttihez képest. A Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetségének együttműködésével rendezték meg az International Catering Cup elnevezésű verseny hazai döntőjét, amelyen a résztvevő csapatok számos képességükről adtak számot a szervezéstől kezdve a logisztikán át az ételek előkészítéséig és tálalásáig. Az idehaza első alkalommal kiírt verseny győztese az Albatros-Expo Catering Kft. (Kasuba László, Balázs Gergő, Volenter István) lett.

Ugyancsak újdonság volt az Országos Közétkeztetési Szakácsverseny, ahol az indulók hazai alapanyagokat tartalmazó, előre meghatározott élelmiszerkosárból készítettek tradicionális ízeket képviselő ételeket, a modern gasztronómia jegyében. A verseny legjobbja az Eurest Budapest csapata volt.

Az immár hagyományos Sirha Budapest Desszert Verseny győztese Berta Gréta és Kőrösi-Fehér Emese lett, akik a Kempinski Hotel Corvinus Budapest cukrászatának hírnevét öregbítették eredményükkel. A Kolonics Zoltán által szervezett program már az első Sirha Budapest óta élvezi a cukrász szakma kiemelt figyelmét, melyet az elkészült művek magas minősége és a zsűriben helyet foglaló neves cukrászok jelenléte is indokol.

Hamvas Zoltán
elnök
Bocuse d’Or Akadémia

A legnagyobb érdeklődéssel várt esemény ezúttal a Bocuse d’Or magyarországi döntője volt. A kiélezett versenyben a balatonszemesi Kistücsök Étterem séfhelyettese, Pohner Ádám diadalmaskodott, így ő képviselheti majd Magyarországot a verseny európai döntőjén Torinóban, és – siker esetén – a 2019-es lyoni világdöntőn. A konyhai és a kóstoló zsűriben összesen 24 séf foglalt helyet, köztük a két évvel ezelőtti európai döntő győztese, Széll Tamás is, aki Torinóban a zsűri elnöke lesz.

Nagy siker volt a Magyarország soros elnöksége tiszteletére a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Magyar Bocuse d’Or Akadémia által meghirdetett V4 menü, a tagországok jellegzetes alapanyagaival, valamint a V4 Menük Hete, amelynek keretében a kiállításon bemutatott fogásokat a kezdeményezéshez csatlakozó éttermekben bárki megkóstolhatja február 12. és 18. között.

Díjazott innovációk

A szakmai programok között élénk érdeklődés kísérte a Gasztrodesign 2018 elnevezésű rendezvényt és a hozzá kapcsolódó kerekasztal-beszélgetést, ahol szakemberek és érdeklődők vitatták meg a világ vezető szállodás és éttermes designtrendjeit.

Hermann Zsuzsanna
ügyvezető-főszerkesztő
Trade magazin

„Ízleld meg a világot, formáld át az ízlésed!” címmel Magyarországon most először rendezték meg a nemzetközi szakmai körökben ma már fontos fórumnak számító Omnivore-t (amelyet ezúttal Omnivore Budapestnek neveztek), amelyen az ország leginnovatívabb séfjei tartottak 45 perces előadásokat, bemutatva saját gasztronómiai látásmódjukat, és azokat a technikai megoldásokat, melyeket később a nézők is alkalmazhatnak munkájuk során.

A Hungexpo Zrt. és a Trade magazin idén harmadik alkalommal rendezte meg a Sirha Budapest innovációs termékversenyt, amelyben a kiállítás témájához illeszkedő innovatív megoldásokat értékelte a szakmai zsűri.

Részletes beszámolónk a 32-34. oldalon olvasható. //

Kapcsolódó cikkeink