Fürdőszövetség: még csak kültéri medencéket lehet használni

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 05. 19. 10:27

Kinyitottak a fürdők, de egyelőre csak a kültéri medencéket lehet igénybe venni – mondta Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Az elnök elmondta, a kültéri medencékben is betartják a távolságtartási szabályokat, így az egy fürdőzőre jutó vízfelület a korábbinak körülbelül a duplája lesz.
Az üzemeltetők folyamatosan követik, hogy mennyien vannak a területükön és azt is, mennyien a medencékben; külön szakszemélyzet figyeli majd, hogy ne legyenek túlzsúfoltak a fürdők – tette hozzá.
Elmondta azt is, előjegyzés alapján elindulhat a fürdőgyógyászat, és újra üzemelnek a kültéri csúszdák és játszóterek is.
Arra számítanak – fűzte hozzá -, hogy a járványhelyzet enyhülésével kinyithatnak a beltéri medencék is, majd később a gőz- és a szaunaszolgáltatást is igénybe lehet venni. Szerinte pünkösdkor nyithatnak ki tömegesen a magyar fürdők. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink