Frittmann János lett a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke
Ünnepi alakuló ülést tartott a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT), a grémium elnökévé választotta Frittmann Jánost – tájékoztatta a HNT szerdán az MTI-t.

(Fotó: HNT)
A keddi rendezvényről kiadott közlemény szerint az ülésen köszöntőt mondott Nagy István agrárminiszter, aki méltatta, hogy a hazai szőlő- és borágazat zászlóshajóként húzza a magyar mezőgazdaságot. Az Agrárminisztériumot és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsát kiemelt partneri viszony fűzi egymáshoz – hangsúlyozta a miniszter.
Nagy István elmondása szerint az Agrárminisztériumnak és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának közösen kell megoldásokat találnia több területen is
Ide sorolta a munkaerőpiac területén az automatizálás lehetőségeit, a változó éghajlati viszonyokhoz való alkalmazkodást, a termelést nehezítő aránytalan környezetvédelmi uniós szabályozók kérdését, az exportpiacokon történő nagyobb mértékű borértékesítést, a szőlészek és borfelvásárlók viszonyrendszerének javítását, az ágazati jövedelmezőség javítását, a fogyasztási trendek lekövetését, valamint a mértékletes és minőségi borfogyasztás népszerűsítését a fiatal fogyasztók körében. Nagy István reményét fejezte ki, hogy a jövőben folytatódnak a HNT által elindított piacszervezési intézkedések, így a szakmaközi bormarketing és a biológiai alapok biztosítása. Ez a két program jó példája annak, hogy a szőlészek és a borászok maguk is tenni akarnak piaci helyzetük javítása érdekében, felismerik a problémát, kidolgozzák a stratégiát és az intézkedéseket is végrehajtják – mondta a közlemény szerint.
Az ülésen Frittmann János a HNT új elnöke rámutatott: ez a munka csak akkor lesz hatékony, ha a termelők bevonásával történik
Személyes célkitűzésének nevezte, hogy a termelők a hegyközségi rendszert még inkább magukénak érezzék. Az ülésen Légli Ottó, a HNT leköszönő elnöke és Frittmann János újonnan megválasztott elnök közötti átadás-átvétel után a tíztagú elnökség megkezdte szakmai munkáját – tájékoztatott közleményében a HNT.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Komoly gondok vannak a magyar borászatban
A 2024-es év a magyar szőlészet és borászat számára nehéz…
Tovább olvasom >Az élelmiszeripar jövője a fiatalok kezében van
Az élelmiszerbiztonság és -minőség nem csupán az agrárium, hanem a…
Tovább olvasom >Mi most egy diploma értéke a munkaerőpiacon?
Az egyetemi jelentkezések határidejéhez közeledve a Profession.hu idén is elkészítette…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >