Forradalmi diákkedvezmény a SPAR és a Diverzum jóvoltából
Elsőként kötött együttműködési megállapodást a kereskedelmi láncok közül a SPAR Magyarország a Diverzummal, a legnagyobb hazai diákkedvezményeket kínáló platformmal. Ennek köszönhetően a Diverzum applikációban elhelyezett – diákoknak szóló – SPAR-kuponok az összes magyarországi SPAR, INTERSPAR, City SPAR, SPAR partner és SPAR market üzletben, azaz csaknem 500 helyszínen válthatók be.
Screenshot
„A SPAR alapítása óta élen jár élelmiszeripari innovációival, valamint a vásárlóinknak nyújtott digitális szolgáltatásaival. Utóbbi területen most egy újabb fontos állomáshoz érkeztünk: a közelgő iskolakezdésre időzítve vállalatunk a kereskedelmi láncok közül elsőként kötött együttműködési megállapodást a Diverzummal, a legnagyobb hazai diákkedvezményt kínáló platformmal. A SPAR és a Diverzum együttműködése az eddigi legnagyobb hatású kezdeményezés, amely a diákok mindennapjaihoz nyújt segítséget: a platformon keresztül a SPAR kedvezményeit több mint 200 ezer diák veheti igénybe, akár naponta többször is”
– ismertette Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.
„Azt tapasztaljuk, hogy egyre inkább nyílik az olló a tehetősebb és az egyre megfontoltabban költő családok között. Ezért régóta keressük a lehetőséget arra, hogy olyan diákkedvezményt tudjunk adni a Diverzum felhasználóknak, ami érezhetően segít levenni a terhet a diákok válláról a mindennapokban. A SPAR Magyarországgal elindult együttműködésünk ezt a kezdeményezést célozza, és büszkék vagyunk rá, hogy a vállalat stratégiai partnerként tekint ránk a diákok elérésében”
– mondta László Miklós, a Diverzum társalapítója.
A Diverzum Magyarország vezető diákkedvezményes platformja már minden harmadik 14 év feletti magyar diáknak segít abban, hogy a legtöbbet hozhassák ki a tanuló éveikből, mindezt teljesen ingyenesen. Folyamatosan bővülő partnerhálózatához jelenleg több mint 60 márka tartozik, amelyek a Diverzum appon keresztül kínálnak kedvezményeket a több mint 200 ezer felhasználónak. A Diverzum a 2021. novemberi indulása óta több mint félmilliárd forintot spórolt meg a hazai diákoknak az appon keresztül igénybe vett, kizárólag diákoknak szóló kedvezményekkel. Az applikáción és weboldalon keresztül is elérhető kedvezmények elérésének mindössze annyi feltétele van, hogy a felhasználó 14 évnél idősebb legyen és valamelyik oktatási intézményben tanuljon, azaz érvényes diákigazolvánnyal rendelkezzen, amelyet hitelesített a Diverzum felületén.
A Diverzum platformján elhelyezett, diákoknak szóló SPAR DIÁK JOKER kuponok az összes magyarországi SPAR, INTERSPAR, City SPAR, SPAR partner és SPAR market üzletben beválthatóak, azaz közel 500 helyszínen élhetnek a diákok a lehetőséggel. Vásárlásonként összesen 3 termékre érvényesíthető a 20%-os SPAR DIÁK JOKER kupon, ezeket akár minden vásárlásuk alkalmával be tudják váltani.
Kapcsolódó cikkeink
Megérkezett a SPAR üzletekbe az ISANA kozmetikai termékcsalád
Új termékcsaláddal bővült a SPAR és INTERSPAR üzletek kozmetikai termékkínálata:…
Tovább olvasom >Kreatív, fiatal zenészek együttműködésével készültek a SPAR új reklámzenéi
Negyedik alkalommal rendezték meg Csopakon a Banana Records szervezésében a…
Tovább olvasom >A mozgás ünnepe: 107 országból 30 ezer résztvevő érkezik a 39. SPAR Budapest Maraton
Már csak egy hét van hátra a 39. SPAR Budapest…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megjelent a Trade magazin 2024/10. száma!
A digitális verzió ezúttal is bővített formában, 168 oldalon jelent meg. Alább, a levél…
Tovább olvasom >TheVR Mekis kedvence: influenszer ihlette menü a McDonald’s-ban
Október 14-től Magyarországon is elérhetővé válik a McDonald’s új, TheVR…
Tovább olvasom >Rekordmagasságba emelkedett a vaj ára Európában: kihívások előtt a pékségek és cukrászdák
Európában történelmi rekordot döntött a vaj ára, ami komoly kihívások…
Tovább olvasom >