Fontos intézkedés a madárinfluenza-járvány felszámolásának támogatására
Kiemelten kezeli az Agrárminisztérium a madárinfluenza-járványok kialakulásának megelőzését, különös tekintettel azokra a térségekre, ahol a baromfitartó telepek sűrűsége fokozott járványkockázatot jelent. Ezért támogatási lehetőség érhető el azon víziszárnyas-tartók számára, akik vállalják, hogy három éven keresztül szüneteltetik tevékenységüket. Ezáltal várhatóan növekszik az állattartó telepek biztonsága és javul a baromfiágazat további működése. A kérelmeket 2025. július 1. és július 31. között lehet benyújtani a Magyar Államkincstárhoz.
A madárinfluenza-vírus rendszeres megjelenése a teljes magyar baromfiágazat számára súlyos veszteséget okoz. A járványok kiterjedtsége és kezelése szempontjából alapvető fontosságú kockázati tényező a víziszárnyas-állományok földrajzi sűrűsége. A madárinfluenza kitörések zöme Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád vármegyében történik, ahol jellemzően magas a telepsűrűség. A támogatás célja, hogy a telepek sűrűségének csökkentésével mérsékelje a madárinfluenza-
A Magyar Közlönyben is már megjelent rendelet szerint a 2 milliárd forintot meghaladó keretösszegű program kompenzációs támogatást kínál a kockázatoknak leginkább kitett kistermelőknek a termelési tevékenységük hároméves szüneteltetésére. A termelés szüneteltetésével együtt a gazdálkodónak azt is vállalnia kell, hogy a kijelölt területen nem folytat semmilyen baromfitartást, a madárinfluenzával leginkább érintett területeken nem létesít új baromfitartó telepet, valamint az egész ország területén nem létesít új víziszárnyas tartási helyet. Ezen felül a termelés beszüntetésével érintett területen más sem folytathat baromfitartást.
A kedvezményezettek támogatási kérelmet nyújthatnak be a jogosult településen fekvő egy vagy több tenyészetükre. A támogatás alapja a támogatási kérelemben megjelölt víziszárnyas-tartó telephelyen lévő istálló hasznos területe, négyzetméterben kifejezve. A vállalkozásonként igényelhető támogatás legfeljebb 50 ezer eurónak megfelelő összeg és az igénylő rendelkezésére álló szabad csekély összegű támogatási keretének figyelembevételével kerül meghatározásra.
A kérelmeket 2025. július 1. és július 31-e között lehet benyújtani a Magyar Államkincstár által erre a célra kialakított elektronikus űrlapon. A támogatási döntés meghozatalára a kérelmek beérkezési sorrendjében kerül sor. A támogatást az igénylő víziszárnyas-tartók legkésőbb 2025. november 15-ig megkapják. A tartási helyen a tenyészet megszüntetését a támogatás folyósítását követő 60 napon belül kell bejelenteni a tenyésztési hatóság részére.
Fontos megemlíteni, hogy intézkedésnek köszönhetően jelentősen csökkenhet a madárinfluenza-kitörések száma, valamint mérséklődhetnek a baromfiágazatra nehezedő negatív piaci hatások és járványvédelmi korlátozó intézkedések is.
Kapcsolódó cikkeink
Madárinfluenza: Mi a helyzet az Egyesült Államokban?
A vadon élő madarak szezonális vándorlása és egyes amerikai termékek,…
Tovább olvasom >Egyharmad Balatonnak megfelelő öntözővíz-készlet áll rendelkezésre
A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt…
Tovább olvasom >Tállai András: „Az ágazatban komoly fejlesztési szándék és potenciál van jelen”
Technológiai fejlesztések, hazai beszállítók előtérbe helyezése, a szakképzés modernizálása és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Spanyolországban vezeti be első AI-alapú megoldását a Carrefour
A francia Carrefour Spanyolországot választotta első mesterségesintelligencia-alapú megoldásának bevezetésére. Az AI.Carrefour…
Tovább olvasom >Kétszeres POP világbajnok a magyar Gösser Spritz display
Idén két világbajnoki címre is büszke lehet a hazai POP-szakma.…
Tovább olvasom >Legendás olasz panettone-gyártót vett az ír Valeo Foods
Újabb olasz cég felvásárlását jelentette be az ír székhelyű Valeo…
Tovább olvasom >