Fókuszban az agráripari exportlehetőségek

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 01. 26. 11:18

A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) idei évi belföldi szakmai rendezvény naptárában kiemelt eseményként szerepel a 35. Agromash EXPO, amelyen 20 ország összesen 300 kiállítója vesz részt. Az MNKH közreműködésének köszönhetően az agráripari szakvásárra rangos nemzetközi üzleti delegációk is érkeznek, hogy feltérképezzék a magyar agráripari képességeket, együttműködési lehetőségeket.

agromash

Az idei év egyik legjelentősebb agráripari szakkiállításán csaknem 20 ország 300 kiállítója vesz részt. A szervezők, a korábbi évek tapasztalatait számításba véve, több mint 50.000 szakmai érdeklődőre számítanak. Érthető tehát, hogy az MNKH és stratégiai partnere a Mezőgépgyártók Országos Szövetsége (MEGOSZ), közös szakmai programmal jelennek meg az Agromash EXPO-n.

Az MNKH első alkalommal szervezett hazai agráripari szakkiállításra nemzetközi üzleti delegációt. A jelentős nemzetközi érdeklődésre való tekintettel, összesen 12 ország 50 cégének több mint 70 szakértője érkezett Budapestre abból a célból, hogy feltérképezzék a magyar agráripari képességeket és technológiai exportlehetőségeket.

,,Az egyre növekvő népesség élelmezése az elkövetkezendő évszázadok legfőbb kihívása, melynek megoldásához elengedhetetlen a legkorszerűbb agrárgépészeti, agrárinformatikai, valamint agrártechnológiai újítások széleskörű alkalmazása. Az MNKH célkitűzése, hogy a keleti és déli nyitás keretében elérhetővé vált telítetlen piacokra, Dél-és Közép Amerikától a Balkán térségig, eljuttassa a magyar agráripari képességeket” – hangsúlyozta Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója a nemzetközi üzleti delegáció tagjainak tartott köszöntőjében.

Az MNKH és a MEGOSZ meghívására Szerbiából, Koszovóból, Azerbajdzsánból, Ukrajnából, Vietnámból, Brazíliából, Etiópiából, Kolumbiából, Irakból, Mexikóból és Törökországból érkezett üzleti delegáció, mely országok mindegyikében jelentős hiánytechnológiai iparágnak tekinthető az agrárium.

„A MEGOSZ és a Magyar Nemzeti Kereskedőház példa nélküli együttműködésének köszönhetően az Agromash EXPO egy kiváló lehetőséget kínál partnercégeink számára, hogy potenciális nemzetközi üzletfelekkel építsenek személyes kapcsolatot Budapesten” – tette hozzá Lőrincz László, a Mezőgépgyártók Országos Szövetségének elnöke.

Az MNKH és a MEGOSZ közös szakmai programjának fókuszában elsősorban a mezőgazdasági gépek, vetőmagok, feldolgozó technológiák, valamint kertészeti szaporítóanyagok külföldi partnerekkel történő megismertetése áll.

Kapcsolódó cikkeink