FM: a vizsgálatok befejezéséig zár alatt marad az olasz bor

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 08. 07. 11:45

A nyomonkövetési vizsgálatok befejezéséig hatósági zár alatt marad, azaz nem kerülhet forgalomba az a mintegy 50 ezer hektoliter, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) által zárolt olasz bor, amelynek lefoglalását Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter még július 18-án rendelte el – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel pénteken.

vorosbor

Az érintett olasz bortételekkel kapcsolatban az FM, a Nébih és az illetékes olasz hatóságok képviselői folyamatosan egyeztetnek és mindent megtesznek az ügy mielőbbi megoldása érdekében.

Az olasz szakértők tájékoztatása alapján az eljárás alá vont olasz borok élelmiszerbiztonsági kockázatot nem jelentenek, azonban a nyomon követést biztosító dokumentumok vizsgálata még tart. Amíg az olasz hatóságok nem adnak megfelelő garanciákat a tételek eredetére, addig azok Magyarországon sem kerülhetnek forgalomba – közölte a minisztérium.

A magyar és olasz hatóságok közös célja az esetleges borhamisítás elleni fellépés, valamint a feketekereskedelem elleni küzdelem.

A tárca kedden az MTI érdeklődésére azt közölte: az ügy megnyugtató rendezése érdekében zajlik a magas szintű egyeztetés az olasz importborok zárlatával kapcsolatban. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink