FM: a magyar merinó veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajta lett

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 07. 25. 11:05

A magyar merinó juh veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajta lett a vonatkozó legfrissebb FM rendelet szerint – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI megkeresésére.

merinoA tárca tájékoztatása szerint szakmailag indokolttá vált a fajta védelme és génállományának megőrzése, miután a hazai gyapjúipar háttérbe szorulásával a korábban keresett merinó gyapjú szinte értéktelen melléktermékké vált, és a piaci igények változása miatt a felhasználás a húshasznú fajták irányába tolódott el.

A hazai juhállományban bekövetkezett változások a magyar merinó törzsállomány szűküléséhez vezettek. A törzskönyvezett anyajuhok száma négyezerre, a törzstenyészetek száma pedig 36-ra csökkent 2013-ra, miközben a hazai juhállomány összességében emelkedett. Ez év június 1-jén a juhállomány 1,3 millió, az anyajuhok száma pedig 881 ezer volt, ami 63 ezerrel, illetve 39 ezerrel volt több a múlt év júniusi adatokhoz képest.

A Vidékfejlesztési Program keretében a 2014-2020-as időszakra vonatkozóan meghirdetett, a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták megőrzéséről szóló jogcím alapján a magyar merinó fajta megőrzéséhez – a magyartarka szarvasmarhához hasonlóan – támogatást lehet majd igényelni – jelezte a tárca, hozzátéve, hogy a támogatások tervezése még jelenleg is folyik, ezért azok mértékéről még nincs pontos információ.

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére igényelhető támogatások alapján a juhok esetében a génmegőrző állományok egyedenként 45 euró – mintegy 13 000-14 000 forint, a fajtafenntartó állományok esetében pedig egyedenként 24 euró – 7200 forint – támogatás vehető igénybe. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink